Teraszok virágünnepe Córdobában

Teraszok virágünnepe Córdobában

Ha május, akkor csodálatos virágözön – tartják Dél-Spanyolországban, Córdobában, ahol a Los Patios de Córdoba időszakában a szó szoros értelmében virágba borulnak a házak és az udvarok.

Az idén május 1-13. között megrendezésre kerülő Patios Fesztivál hagyománya, persze, mint oly sok, igazán értékes és érdekes látványosság – igaz egykor még nem intézményesült formában – az elmúlt évszázadok alatt alakult ki. És ami egykoron csak a helyiek szemét gyönyörködtette, arra ma már turisták hadai érkeznek, hogy rácsodálkozzanak az építészet és a természet összefonódásából eredő, egyedül álló látványosságra, ami azért is egyedi látványosság, mert a többségében magánházak udvarai más időszakokban zárva vannak az idegenek elől.

A forró, száraz andalúziai éghajlatnak köszönhetően a dél-spanyol város ősi épületei már önmagukban is különlegesek, hiszen a rómaiak, majd az itt élő mórok a hűsítő érzést megteremtve – az esővizet is begyűjtő – szökőkúttal ékesített belső udvarokat, spanyol teraszokat alakítottak ki. Sőt a mórok – kiknek idejében, a X-XI. században a város, a világ legfejlettebb települései közé tartozott –, még ennél is attraktívabbá és szebbé tették a házaikat azzal, hogy az udvarokat a természet életerejét hirdető színes virágokkal gazdagították.

Miközben a város történelmi részeinek belső teraszain sokfelé találkozhatunk az ilyenkor legszebb formájukat hozó virágtengerrel, a legkülönlegesebb látványosságért érdemes felkeresni Alcázar és San Basilio utcáit, vagy a Santa Marina negyedben a San Lorenzo templom és a Plaza de la Magdalena környékét, ezen kívül a Palacio de Viana (Viana Palota) tizenkét különböző udvarát.

Miközben egykoron csak a maguk örömére díszítették házaikat a lakók, 1921-től a város május első hetében rangos díjakkal, többféle kategóriában, versenyt is hirdetett a házak felvirágoztatására. Időközben a fesztivál programja is kibővült: a legjobb énekesek, táncosok, színészek részvételével többféle előadás is szórakoztatja a nagyérdeműt, akik természetesen a helyi Montilla-Moriles bor mellett a tapas különlegességeket is megízlelhetik.

Miután pedig Córdoba 1984-ben felkerült az UNESCO világörökség listájára, a córdobai patiokat, a virágokkal borított belső udvarokat 2012-ben az UNESCO is felvette a világörökségi listájára.

b-l.

The post Teraszok virágünnepe Córdobában appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás