Újdonság az ETI-nél: Marsa Alam

Újdonság az ETI-nél: Marsa Alam

A napsütés vonzásában egy eddig kevésbé ismert, mégis gyönyörű, mesés helyre utazhatunk Budapestről: ez Marsa Alam. Az Egyiptom déli részén található álmos kis halászfaluból népszerű üdülőhellyé fejlődött település adottságairól sokat elmond, hogy Hurghadától 270 kilométerre, délre fekszik, és így télen is 3-4 fokkal melegebb van.

Miközben az Egyiptomba utazók számára Hurghada és Sharm el Sheikh már régi sláger, most egy új csillag is feltűnt a palettán: az olasz szállodaberuházásokkal felvirágoztatott új nyaralóövezet, Marsa Alam, ahol a látogatók többségét először a meseszép tengerpart, a kristálytiszta víz és az állandóan kellemes hőmérséklet varázsolja el. A felkészültebb utazók azt is jól tudják, hogy a Vörös-tenger ezen része olyan látnivalókat tartogat számukra, amit kevés más helyen tapasztalhatnak. Marsa Alam gyors fejlődéséhez az is nagyban hozzájárult, hogy 2001-ben megnyílt az a nemzetközi reptér, amely az európai turisták rohamát is képes fogadni.

A Vörös-tenger partján levő nyaralóterület kitűnő választás azoknak, akik kifejezetten a nyugalmat keresik, vagy éppen búvárkodni szeretnének. Az tenger alatti érintetlen világ ugyanis teljesen elvarázsolja a fürdőzőket és különösen a merülni vágyókat. A búvárok körében azért is népszerű ez a térség, mert a tengervíz élővilága mellett a korallszirtek látványossága is lenyűgöző. Érdemes igénybe venni egy profi búvár segítségét – ami mindössze 10 euró –, aki megmutatja a legjobb és legszebb sznorkellezési vagy scuba terepeket. Bebizonyítva azt a közkeletű állítást, hogy a korallok szebbek itt, mint Sharm el Sheikhnél.

Nem véletlen, hogy ez az a hely, amelybe már első pillantásra bele lehet szeretni, hiszen partjait azúrkék tenger mossa, beljebb pedig pálmafák szegélyezik a sétányokat. Marsa Alam térsége Hurghadához képest kissé szelesebb és esősebb. Az élmények sorát nem csak a búvároknak gyarapítják a helyi korallszigetek is, amelyek közül a Samadai zátony a leglátogatottabb, amit sokan a beszédes nevű „Delfinek Hazájaként” is ismernek. Aki pedig a szállodából kilépve autentikus egyiptomi ételekre és hangulatos kis üzletekre vagy hamisítatlan helyi bazársorra vágyik, annak mindenképpen érdemes a közeli Port Ghalib kikötővárosba ellátogatnia, ahol a mesés Kelet köszön vissza rá.

ETI Port Ghalib szállodái a következők:

Siva Port Ghalib****+

A közvetlen tengerparti hotel Port Ghalib üdülőterület központjában fekszik. A hosszú, festői tengerparton stég is található, a korallok miatt fürdőcipő viselése javasolt. A közelben fekvő modern kikötőben számos üzlet, bár, valamint étterem várja a vendégeket. A Siva Port Ghalib a Port Ghalib Resort testvérszállodájával közös komplexumot alkot.

A hatalmas kertben több arab stílusú épület található, amelyek a mesterségesen kialakított, sós vizű lagúna, valamint a gyönyörű medence köré épültek. Itt található a kis akvapark is két csúszdával. A szállodában elegáns hall recepcióval, vízipipabár, a Lagoon főétterem (vacsorázási lehetőség szezonális nyitva tartással és előzetes foglalással), a strandon lévő Cardamon à la carte étterem (térítés ellenében, előzetes foglalás szükséges), valamint többféle bár áll a vendégek rendelkezésére. A napágyak, napernyők és strandtörölközők a medencénél, lagúnánál, valamint a strandon is térítésmentesen vehetők igénybe.

The Palace Port Ghalib*****

Ez a luxusszálloda közvetlenül a hosszú, homokos tengerpart, illetve egy sós vizű lagúna mentén található. Két testvérszállodájával, a Siva Port Ghalibbal és a Port Ghalib Resorttal egy közös, hatalmas komplexumot alkotnak. Sajátos, palotaszerű építészeti stílusával a Vörös-tenger legszebb szállodai közé sorolható. A hotelhez a következő létesítmények tartoznak: hall recepcióval, ahol a wifi térítés ellenében használható, Olive főétterem kerti terasszal, a Cardamon à la carte étterem (térítés ellenében, előzetes foglalás szükséges), különféle bárok, sós vizes lagúna, egy fűthető édesvizű medence gyerekmedencével.

A napágyak, napernyők és strandtörölközők a medencénél, valamint a strandon is térítésmentesen vehetők igénybe. A korallok védelme érdekében egy stégen keresztül lehet megközelíteni a korallzátonyokat. A strandoláshoz fürdőcipő viselése javasolt! A szomszédos nemzetközi jachtkikötő pár perc sétával elérhető. Az igényes időtöltést számos színvonalas bár és étterem szolgálja. Vásárláshoz számos üzlet, butik vagy bazár áll rendelkezésre. A repülőtér kb. tíz perc távolságra található.

Port Ghalib Resort****+

Ez a népszerű hotel közvetlenül testvérszállodája, a Siva Port Ghalib mellett található. A hosszú, saját partja kb. 250 méterre található, melyhez a kerten keresztül lehet lejutni. Egy stég vezet be a káprázatos korallzátonyhoz. Fürdőcipő viselése javasolt. A közelben lévő modern kikötőben számos üzlet, étterem és bár várja a vendégeket. A szálloda főépületében elegáns előcsarnok, recepció és üzletek, a Lagoon főétterem (csak vacsorázási lehetőség, szezonális nyitva tartással és előzetes foglalással), a Cardamon à la carte étterem (térítés ellenében, előzetes foglalással), egy vízipipabár, valamint további bárok találhatók. A hatalmas kertben több melléképület, mesterségesen kialakított, sós vizű lagúna, valamint egy gyönyörű medence található. Gyerekeknek játszótér, valamint minden korosztály számára alkalmas, két csúszdával rendelkező kis akvapark várja a vizes szórakozást kedvelőket. Napágyak, napernyők és strandtörölközők a medencénél, a lagúnánál, valamint a strandon is térítésmentesen vehetők igénybe.

Az első budapesti indulás dátuma: 2018. június 20.

További információ: ITT!

The post Újdonság az ETI-nél: Marsa Alam appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás