Nyíregyháza és Debrecen együtt győzte le a Wawel sárkányát

Nyíregyháza és Debrecen együtt győzte le a Wawel sárkányát

Az elmúlt hétvégén a Krakkói Magyar Napokon mutatkozott be Nyíregyháza és Debrecen. Az első nap egy közös, látványos felvonulással indult a főtéren.

Az ünnepélyes megnyitó keretében Dr. Körmendy Adrienne főkonzul asszony, Dr. Kovács Ferenc, Nyíregyháza város polgármestere és Dr. Széles Diána, Debrecen alpolgármestere köszöntötte a téren összegyűlt tömeget. Krakkó főterén felállított színpadon folyamatos műsorokkal szórakoztatta a több ezres közönséget a Nyíregyházi Lengyel-Magyar „Dalárda”, a Szikes Zenekar, a Nyírség Táncegyüttes, a Debreceni Hajdú Táncegyüttes, közben a felállított standoknál az érdeklődők megkóstolhatták és megvásárolhatták a Nyírség és a Hajdúság gasztronómiai termékeit, és megismerhették Nyíregyháza és Debrecen turisztikai kínálatát. Az esti órákban a Folk Fusion Band adott egy fergeteges koncertet.

A második nap a Villa Decjusz parkja adott otthont a „Piknik Krakowskie” programnak, melynek keretében több száz kisgyermekes család látogatott ki a rendezvényre, ahol többek között kipróbálhatták az autentikus magyar játékokat. A Szabolcs Néptáncegyüttes bemutatót tartott és néptáncot oktatott, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. sátrában pedig önfeledten legózhattak a gyerekek.

Dr. Kovács Ferenc a rendezvény ideje alatt tárgyalásokat folytatott Krakkó város főpolgármesterével és turisztikai, kulturális intézmények vezetőivel annak érdekében, hogy még szorosabbra fonjuk a két város között meglévő kapcsolatokat.

A nyíregyházi TDM folyamatosan azon dolgozik, hogy hasonló rendezvényeken népszerűsítse a város turisztikai attrakcióit. Erre az alkalomra is számos kiadvánnyal, csomagajánlattal, kvízzel készültünk, hogy még több lengyel turistát vonzzunk városunkba. Munkánk eredményeképpen a június végéig meglévő statisztikai mutatók alapján az előző év azonos időszakához képest közel 13 százalékkal növekedett a lengyel vendégéjszakák száma. Kitelepüléseinkkel további növekedést kívánunk elérni – nyilatkozta Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás