7 új desztináció és szélesebb menüválaszték a Qatar Airways kínálatában

7 új desztináció és szélesebb menüválaszték a Qatar Airways kínálatában

A Qatar Airways izgalmas hetet tudhat maga mögött – az ITB Berlin kiállításon hét új úti cél bevezetésével és új elemeket tartalmazó turista osztállyal rukkolt elő.

A kiállítás nyitónapján a Qatar Airways Group vezérigazgatója, Akbar Al Baker úr a nemzetközi sajtó képviselőnek tudomására hozta a légitársaság 2019-es új céldesztinációit, amelyek között találjuk Lisszabont, Máltát, Rabatot, a malajziai Langkawit, Davaot a Fülöp szigeteken, Izmírt Törökországban és Mogadishut Szomáliában.

Más, kiemelkedő újdonsággal is szolgált a Qatar Airways: a vezérigazgató elmondta, hogy a légitársaság egy teljesen új turisztikai osztállyal jelentkezik a piacon, amelynek része az új, 19 fokban hátra hajtható ülés, a nagyobb lábtér, a két rendelkezésre álló kis asztal, a 13,3 hüvelyk, 4 K szélesvásznú képernyő és a C típusú, gyors-töltésű USB port.

Az újdonságok közé tartozik a több lehetőséget és nagyobb adagokat kínáló étlap, amely mind a főételek, mind az előételek és a desszertek tekintetében is 25-50 %-kal nagyobb adagokat kínál – a szinte éttermi kínálatot felvonultató, szélesebb menüsorral rendelkező fedélzeti étkeztetésben.

Akbar Al Baker úr elmondta: „A Qatar Airways utasai a turista osztályon még szélesebb választékban és nagyobb adagokban élvezhetik a fedélzeti menüsorunkat a jövőben. A Berlinben bemutatott új turista  osztály tapasztalatai bizonyítják elkötelezettségünket arra, hogy minden utasunk számára a legkiválóbb utazási élményt nyújtsuk, függetlenül attól, hogy milyen osztályon utazik. A Qatar Airways új turista osztályán történő fejlesztésekkel jelentősen nő a felhasznált újrahasznosított és gyorsan lebomló termékek száma, ugyanakkor nagyban csökken az egyszer használatos műanyagoké. A turista osztály utasai lényegesen fejlettebb, tízszer gyorsabb hálózatot élvezhetnek, és mintegy 4000 szórakozási opcióból választhatnak repülésük során a Qatar Airways Orys One In-flight szórakoztatási rendszer jóvoltából. Berlinben rendkívül sikeres hetet tudhatunk magunk mögött, és különösen izgatottak voltunk, hogy ilyen horderejű újdonságokat jelenthettünk be. Ezek az új európai, ázsiai és afrikai úti célok nagyobb választékot és rugalmas lehetőségeket kínálnak mind az üzleti, mind a szabadidős utazóknak, miközben egyértelműen bizonyítják, hogy a Qatar Airways lépést tart nagyszabású terveivel.”

Az új turista osztály felszereltségét először az FC Bayern München labdarúgócsapatának csillaga, Corentin Tolisso és Lothar Matthaus, az 1990-es világbajnok csapat tagja tapasztalhatta és mutatta be a széles közönségnek. Tavaly a Qatar Airways öt éves partnerségi megállapodást írt alá az FC Bayern Münchennel, így a légitársaság a világhírű klubcsapat hivatalos légi partnere 2023 júniusáig.

Az új turista osztály először az Airbus 321 Neo repülőgépeken kerül beépítésre, majd fokozatosan kerül be a teljes flottaállományba.

 

 

Forrás