Ellenállhatatlanul édes vadmalacok születtek a Budakeszi Vadasparkban

Ellenállhatatlanul édes vadmalacok születtek a Budakeszi Vadasparkban

A tavasz beköszöntét mi sem bizonyítja jobban, minthogy néhány nappal ezelőtt világra jöttek a Budakeszi Vadaspark várva-várt vadmalacai. Múlt hétvégén két anyakoca összesen nyolc kismalaccal örvendeztette meg a vadaspark gondozóit és látogatóit. A csíkos kis jószágok egészségesek és életerősek, és már alig várják, hogy a látogatók mielőbb megcsodálják és lencsevégre kapják őket.

A Budakeszi Vadaspark új lakóinak születésére a mostaninál tökéletesebb időpontot kívánni sem lehetett volna: a két anyakocától származó, összesen nyolc csíkos malac ugyanis a természet rendjének megfelelően, március közepén jött világra. A csöppségek szabadidejüket többnyire egymáshoz bújva, pihenéssel, illetve az egészséges fejlődésükhöz szükséges anyatej fogyasztásával töltik. A vadmalacok között a születésük után szinte azonnal kialakult egy belső rangsor, ez pedig azt is meghatározza, hogy a malacok anyjuk melyik emlőjét választják ki.

A kismalacok nevelésének idejére a kocák kisebb kondákat alkotnak, és együtt vigyáznak az apróságokra. A vaddisznók köztudottan nagyon harciasan védik csemetéiket, ezért fontos, hogy a malacokat se a vadasparkban, se az erdőben ne próbáljuk megfogni. Simogatás helyett inkább készítsünk róluk fotókat, hiszen irigylésre méltóan fotogének, és kiváló pózolási tehetséggel vannak megáldva.

A csíkos apróságokon kívül a vadasparkban nemrég muflonbárányok és kecskegidák is születtek – érdemes tehát a Budakeszi Vadaspark ifjonc sztárállataival minél hamarabb megismerkedni!

A hazánkban őshonos vaddisznóról még több érdekességet tudhattok meg a Budakeszi Vadaspark YouTube-csatornáján található videóban:

 

Forrás