Új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Új helyre költözik a VOLT Fesztivál

Új helyszínen, a korábbi szomszédságában rendezik meg az idei, 27. Telekom VOLT Fesztivált, amely június 25-én nyitja meg kapuit.

Lobenwein Norbert alapító elmondta: a rendezvény 1993-ban indult a Soproni Sportcentrum területén, amelyet hamar kinőtt a rendezvény. Onnan költözött a Lővér Kempingbe, amely 2018-ig több szomszédos területtel együtt adott otthont a VOLT-nak. Itt nem volt lehetőség fejlesztésekre, 2016-ban a Modern Városok Program keretében azonban 1 milliárd forint értékű támogatást kapott Sopron egy szabadtéri fesztiválhelyszín kialakítására. A beruházás tavasszal indult el – mondta el az alapító.

Sopron vezetőivel az év végén megállapodást kötöttek, amely biztosítja, hogy a VOLT-nak legalább 10 évig Sopron ad otthont – tette hozzá. Farkas Ciprián, Sopron tanácsnoka elmondta: a kormány támogatásából azt szerették volna elérni, hogy a VOLT is komfortosabb körülmények között fogadhassa a vendégeket, valamint, hogy a terület alkalmassá váljon egyéb nagyobb szabású szabadtéri rendezvények lebonyolítására is.

A Harta felé található területet közművesítették, új víz-, szennyvíz-, és csatornahálózatot építettek ki. Erre azért volt szükség, mert a meglévő rendszert megterhelte a fesztivál és ez problémákat okozott a környéken.

Fülöp Zoltán főszervező elmondta, hogy a fesztiválon június 26-29. között hat színpadon több mint 200 produkcióval várják a közönséget. Színpadra lép többek között:

  • a Slipknot
  • a Black Eyed Peas
  • Slash
  • a Cypress Hill
  • Parov Stelar
  • Robin Schulz
  • Papa Roach
  • a Halott Pénz
  • az Ugly Kid Joe
  • az Amaranthe
  • Robin Schulz
  • a Lost Frequencies
  • Parov Stelar
  • Martin Solveig
  • .a Friction
  • a Kollektiv Turmstrasse
  • a Kruder & Dorfmeister
  • a Nouvelle Vague
  • Laura Pergolizzi

Forrás