Anna-bál prímásversennyel és operagálával

Anna-bál prímásversennyel és operagálával

Július utolsó szombatján rendezik meg a 194. balatonfüredi  Anna-bált, ezt megelőzően az Anna-fesztiválnak ad otthont a város, ahol prímásverseny és operagála is várja az érdeklődőket.

Cserép László, az önkormányzat kulturális osztályának vezetője a beharangozó sajtótájékoztatón elmondta, hogy a hagyományokhoz híven idén is megrendezik az Anna-bált, az ezt megelőző napokban pedig nyitni kívánnak a nagyközönség felé az Anna-fesztivál programjaival. A fesztivál keretében a bált megelőző kedden és szerdán tartják a 7. prímásversenyt, csütörtökön a Magyar Állami Operaház énekkara lép fel, pénteken pedig Verdi-operákat hallgathat a közönség az operaház zenekarának közreműködésével.

A báli estén Operettgálát láthat a közönség Kálmán Imre nagyoperettjeiből, a Magyar Állami Operaház szólistái, balettművészei és a Mendelssohn Kamarazenekar közreműködésével. A mintegy háromnegyed órás műsort Káel Csaba állítja színpadra. A Herendi Porcelánmanufaktúra a bálra 3500 darabos utazó készletükkel érkezik, melynek értéke meghaladja a 75 millió forintot. A bálra érkező hölgyek nyakába kerülő szív színét ezúttal a lenyugvó nap ragyogása ihlette. A bál szépét a Nemzeti Lovas Díszegység kíséri majd, amely kizárólag fekete, magyar lófajtákkal érkezik a rendezvényre.

Az első Anna-bált 1825. július 26-án rendezték Szentgyörgyi Horváth Fülöp János füredi fogadójában, a házigazda leánya tiszteletére. Az ifjú Anna Krisztina azon az estén ismerkedett meg későbbi férjével, Kiss Ernő huszárkapitánnyal, az 1848-49-es szabadságharc vértanújával. (MTI)

 

Forrás