Barokk esküvő, francia lakoma Győrben

Barokk esküvő, francia lakoma Győrben

Idén immár 27. alkalommal rendezik meg a barokk esküvőt és a hozzá kapcsolódó háromnapos programsorozatot augusztus 9. és 11. között Győrben, ahol egy jegyespár köt házasságot barokk korabeli ceremóniával

Az évről évre több ezer ember érdeklődésére számot tartó 17-18. századi kultúrtörténeti utazás díszleteit a város barokk épületei adják – mondta el Tóthné Dr. Kardos Krisztina, a szervező Győri Művészeti és Fesztiválközpont igazgatója az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón. Idén három helyszínen zajlanak a programok, amelyek összeállításánál kiemelt figyelmet kaptak a gyerekek. Az eseménysorozat pénteken kora este a hagyományos barokk jelmezes felvonulással kezdődik, majd a Széchenyi téren felépülő barokk kert közepén álló filagóriában szerenáddal folytatódik. Ezt követően Bélyei Adél hárfakoncertjét hallgathatják meg az érdeklődők a Széchenyi téren, míg a programok másik fő helyszínének számító Radó-szigeten A sevillai borbély című vígopera lesz látható. Szombaton reggeltől estig kézműves vásár, gyerekprogramok, a korabeli művészetet, kultúrtörténetet felidéző koncertek, színházi előadások szórakoztatják a közönséget. A nap fő attrakciója a Radó-sziget színpadán zajló esküvő lesz. A jegyespár tagjai hintón érkeznek a 20 órakor kezdődő ceremóniára, amely zenészekkel, kórussal és mintegy kétszáz statiszta részvételével zajlik: a házasságkötés után barokk mulatság veszi kezdetét.

Vasárnap aztán tovább folytatódnak a szombatihoz hasonló programok, amelyek közül kiemelkedik a gasztronómia. A Széchenyi téren ebéd előtt barokk gasztroshow várja az érdeklődőket. Most először lesz látványfőzés a rendezvénysorozaton, ahol korabeli öltözékben egy kedvelt korabeli ételt, a francia barokk konyha mindenkori alapfogásaként ismert pástétomot fogják elkészíteni ropogós pitetésztában. A látványshowt barokk ételtörténetekkel, korabeli alapanyagokkal és borokkal színesítik, a nézők pedig meg is kóstolhatják az elkészült ételeket. A Széchenyi tér és a Radó-sziget mellett a belvárosi Kazinczy utca és a Baross út sarkán barokk kávéteret alakítanak ki, ahol gasztronómiai és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

A Dunakapu téren mindhárom este hőlégballonos függeszkedés zajlik majd annak emlékére, hogy Győrben a barokk korban valósult meg először felszállás. Vasárnap este a Radó-szigeten a 17. századtól a modern korig ívelő zenei csemegét tartogatnak a szervezők zárásként, Bachtól Djangóig címmel. Somogyi Tivadar alpolgármester kiemelte: a város egyik legsikeresebb időszaka a barokk korban volt, ezért is fontos számukra erre emlékezni. (MTI)

 

Forrás