Tárlatvezetések, városnéző túrák és fürdőlátogatások a turizmus világnapján

Tárlatvezetések, városnéző túrák és fürdőlátogatások a turizmus világnapján

Tárlatvezetések, városnéző túrák, vezetett séták és fürdőlátogatás is várja az érdeklődőket pénteken és szombaton Budapesten a turizmus világnapja alkalmából.

AZ ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) kezdeményezésére a turisztikai ágazat 1980 óta minden évben szeptember 27-én ünnepli a turizmus világnapját. Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ(BFTK), ügyvezetője a pénteki budapesti sajtótájékoztatón hangsúlyozta: a turizmus világnapját ünnepelve a BFTK az idén is megrendezi a turisztikai nyílt napot, amelynek programjai között a különleges múzeumi és színes városi programok mellett kedvezményes járműbérlés, kastélytúra és fényfestés is szerepel.

A nyílt naphoz idén is sok izgalmas programmal csatlakoztak a budapesti turisztikai szolgáltatók. A programok egy része ingyenes, más részük kedvezményesen vehető igénybe, a legtöbbjük azonban előzetes regisztrációhoz kötött. Az érdeklődők a www.budapestinfo.hu weboldalon találják meg az összes eseményt.

A turisztikai nyílt napon A BFTK a főváros hivatalos turisztikai városkártyájára, a Budapest Cardra szeptember 24. és 30. között egy hétig online kedvezményes vásárlási lehetőséget biztosít: a fővárosba látogató turisták maguk tudják összeállítani személyre szóló élménycsomagjukat a kártya széles kínálatából.

A turizmus világnapja alkalmából rendezett esemény programjai között szerepel még sok más mellett barlangtúra, lovas színházi előadás, de lehetőség nyílik kedvezményes étel- és italfogyasztásra is.

Forrás