Újabb jó évre számíthatnak a szálláshelyek működtetői

Újabb jó évre számíthatnak a szálláshelyek működtetői

A kereskedelmi szálláshelyek belföldi bruttó szállásdíj-bevétele 5-6 százalékkal növekedhet az idén a tavalyi 8 százalék után a Szállás.hu becslése szerint.

A szállásfoglaló oldal keddi, MTI-nek küldött közleménye szerint a magyarok 2019-ben átlagosan 49 400 forintért foglaltak szálláshelyet, ami csaknem 10 százalékkal több, mint 2018-ban. Siófok, Hajdúszoboszló és Budapest lettek a legnépszerűbb úti célok. A további sláger úti célok voltak: Balatonfüred, Eger, Hévíz, Zalakaros, Gyula, Szeged és Miskolctapolca.

A tájékoztatás szerint a Szállás.hu több mint 27 százalékkal növelte az általa közvetített forgalmat 2019-ben. Az egyéjszakás (35 százalék) és a kétéjszakás (33 százalék) kikapcsolódások voltak a legjellemzőbbek, az átlagos foglalási hossz 2,26 éjszaka volt tavaly.

Az idei év bizakodásra ad okot Szigetvári József, a Szállás.hu vezérigazgatója szerint, aki úgy véli: a növekedés akkor érheti el az öt-hat százalékot, ha a szálláshelyek az áfacsökkentés jövedelmezőség-javító hatását a minőségi kiszolgálásra, kapacitásfejlesztésre és a munkaerő megtartására fordítják.

Forrás