A Lufthansa-csoport leállítja kínai járatait

A Lufthansa-csoport leállítja kínai járatait

Leállítja kínai járatait Európa legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa-csoport, az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt hozott döntést szerdán jelentették be. Ugyancsak szerdán német hírportálok azt írták, hogy szombaton menekítik ki a járvány gócpontjában, a kínai Vuhanban rekedt német állampolgárokat, a műveletet a légierő (Luftwaffe) közreműködésével hajtják végre.

A Lufthansa-csoport közleménye szerint azonnali hatállyal felfüggesztik a kínai járatok üzemeltetését. Ez a csoport névadó légitársasága mellett az Austrian Airlines, a SWISS és a Brussels Airlines menetrendjét érinti. A jegyeket visszaváltják vagy kicserélik. Az intézkedést elővigyázatosságból teszik meg, a járatok egyelőre február 9-ig nem közlekednek.

A Der Spiegel című hírmagazin értesülése szerint a szövetségi kormány szombatra tervezi a Vuhanban rekedt  nagyjából 90 német állampolgár hazaszállítását. A műveletet a Luftwaffe hajtja végre, de azt még nem tisztázták, hogy milyen géppel. Ha a kínai hatóságok továbbra is elutasítják a katonai repülőgép használatát, akkor a Luftwaffe egy bérelt polgári géppel evakuálja a németeket a járvány gócpontjából. A hazatérőket várhatóan karanténba helyezik két hétre, a vírus lehetséges leghosszabb lappangási idejére.

Németországban eddig négy megbetegedést erősítettek meg. A fertőzöttek egy bajorországi autóipari beszállító cég, a Webasto munkatársai. A vírust egy kínai kolléganőjük terjesztette el, aki január 19-től 22-éig részt vett egy vállalati szemináriumon a cég székhelyén, a München melletti Stockdorfban.

A SARS (súlyos akut légzőszervi szindróma) vírussal azonos családba tartozó új típusú koronavírus (nCoV-2019) influenzához hasonló tüneteket okoz, és súlyos légzőszervi panaszokkal járhat. A vírus okozta járvány valószínűleg egy vuhani piacról indult tavaly decemberben. Kínában mostanra 132-re emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma. A bizonyítottan a kórokozóval fertőzöttek száma hatezer. Legalább 47 megerősített esetet jelentettek 16 országból, köztük Thaiföldről, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Haláleset még nem történt Kínán kívül.

Forrás