Eurocontrol: a tavalyi légi járatszám 12-14 százaléka közlekedik Európában

Eurocontrol: a tavalyi légi járatszám 12-14 százaléka közlekedik Európában

Az egy évvel ezelőtti, európai légi járatok számának csak 12-14 százaléka közlekedik most a légtérben; a forgalom elérte mélypontját, napok óta 5 ezer körüli járat üzemel, szemben az egy évvel korábbi 31 ezerrel  – közölte az Eurocontrol.

A Lufthansa Group bejelentette, hogy egy héttel,l május 3-ig meghosszabbította két leányvállalata, az Austrian Airlines és a Brussels Airlines leállásának időszakát. A Lufthansa és a Swiss egyelőre fenntartja a márciusban meghirdetett, szűkös menetrendet: Frankfurtból heti 18 hosszútávú és 50 német, valamint európai célállomásra közlekedő járat fog közlekedni.

A Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) csütörtökön tette közzé a februári utasforgalmi adatokat, amelyeken már látszódik a koronavírus-járvány hatása. Globálisan akkor 14 százalékkal csökkent a szektor értékesített utaskilométerben mért teljesítménye, de a hatás régiónként nagy eltéréseket mutatott: Ázsia-Óceániában már februárban 41 százalék volt a csökkenés, Európában még 0,7 százalékos, Észak-Amerikában 5,5 százalékos növekedést regisztráltak.

Az áruforgalomban globálisan februárban 1,4 százalékkal esett vissza, Ázsia-Óceániában 4,1, Európában 2,2 százalékkal csökkent a kapacitás. (MTI)

Forrás