Hogy még halkabban utazzunk – itt a Ford “suttogó technológiája

Hogy még halkabban utazzunk – itt a Ford “suttogó technológiája

Volt idő, amikor egy bizonyos tempó fölött az autóban már kiabálva kellett beszélgetni. Ehhez képest a mai járművek a béke oázisai, ahol kellemesen beszélgethetünk vagy zenét hallgathatunk – akár kis hangerővel is. A Ford ‘Suttogó Technológiájának’ lényege, hogy sok apró zajforrás csillapításával nagy változás érhető el az autó menetkomfortjában, így a vezető és utasai még kényelmesebb és pihentetőbb utazásra számíthatnak. A Kuga SUV esetében a Ford alaposan átvizsgálta az egész szerkezetet, a futóműtől kezdve az ajtótömítésekig, hogy megtalálja a zajkomfort…

Tovább Tovább

A magyar zászló színeibe borult a Matterhorn

A magyar zászló színeibe borult a Matterhorn

A magyar zászló színeibe öltözött egy rövid időre az Alpok legismertebb hegycsúcsa, a Matterhorn. Az attrakcióra Zermatt, a “A fény remény!” akciója keretében került sor, amikor a svájci síparadicsomban 2020. április 26-ig, vasárnapig fényjátékkal, egymást követően több ország nemzeti zászlóját idézték meg a 4478 magas hegycsúcson. A nemes cél az volt, hogy a koronavírus járványhoz kapcsolódó nehéz időkben, a svájci település ezzel is szolidaritását fejezze ki minden szenvedő embernek és kimutassa háláját mindazoknak, akik segítenek a válság leküzdésében. Miközben a…

Tovább Tovább

Mélység: a Dinó-rejtek titkai

Mélység: a Dinó-rejtek titkai

A Csobánka melletti Dinó-rejtek nevű barlangban eddig ismeretlen járatokat tártak fel a kutatók, az üreg jelenlegi a mélysége meghaladja a 100 métert, ezzel a Pilis harmadik legmélyebb barlangja lett – tette közzé honlapján a Duna-Ipoly Nemzeti Park. A Szent Özséb Barlangkutató Egyesület beszámolója szerint a mostani felfedezés a barlang korábbi mélypontján, a Feneketlen-hasadéknak nevezett részen történt, mely szűkössége miatt korábban megállította a felfedezőket. A megtalált folytatásban helyenként akár két méter szélesre kitáguló hasadékok is megnyíltak. Az új szakasz alja mélyebben…

Tovább Tovább

Nem jön létre a Boeing és az Embraer vegyesvállalata

Nem jön létre a Boeing és az Embraer vegyesvállalata

Nem jön létre az amerikai Boeing és a brazil Embraer kereskedelmi repülőgépek gyártására szakosodott részlegéből a korábban bejelentett vegyesvállalat, mert az amerikai fél egyoldalúan felmondta az előszerződést. A brazilok szerint a Boeing soha nem is akarta igazán az üzletet megkötni. A chicagói székhelyű amerikai repülőgépgyártó szombati, MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, április 24-e volt a több mint két évvel ezelőtt megkezdet ügylet lezárásnak határideje, amelyet bizonyos feltételek mellett meghosszabbíthattak volna, de a Boeing úgy döntött, egyoldalúan felmondja a vegyesvállalat létrehozására…

Tovább Tovább

Egyiptom törvénnyel, hitellel és fertőtlenítéssel védi a turizmust

Egyiptom törvénnyel, hitellel és fertőtlenítéssel védi a turizmust

Egyiptom bezárkózott, de védi a munkavállalókat, az idegenforgalmi szektort és fertőtlenít, hogy a koronavírus válsághelyzet után biztonságban fogadja a turistákat. Miközben a koronavírus járvány Egyiptom turizmusára is komoly csapást mért, a magyarok által is kedvelt desztinációban a kormány szigorúan végrehajtotta azokat az intézkedéseket, amelyek megakadályozzák a vírus terjedését. Az Egyiptomi Turisztikai és Régészti Minisztérium, Az Utazóhoz eljuttatott állásfoglalása szerint a helyiek és a turisták védelmében Egyiptom a további értesítésig leállította az országba és az onnan induló összes nemzetközi járatot. Csak…

Tovább Tovább

A zuhanás után jöhet a szárnyalás

A zuhanás után jöhet a szárnyalás

A csődben lévő Alitalia és a nyereséges Lufthansa is a légiközlekedés története legnagyobb válságából akar profitálni. Az olasz társaság az államosítás előtt áll, a német kormányzati segítség nélkül akarja átvészelni a krízist. Nem kell senkinek, jó lesz az államnak A sokadik kísérlet eladási kísérlet megerősített az olasz kormány elhatározását, államosítja az Alitaliat. Az olasz nemzeti légitársaság 2017. óta csődvédelem alatt áll. Az állam azóta 1,2 milliárd euró kölcsönnel biztosította, hogy ne maradjanak a földön az Alitalia gépei. Róma az államosítás…

Tovább Tovább

Nagy változások a Balatoni Hajózásnál

Nagy változások a Balatoni Hajózásnál

Profiltisztításról szóló reorganizációs tervet készített a tavaly nyár végén meghatározó állami többségi tulajdonba került Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) új igazgatósága, a javaslatra május 6-ig várja a kisebbségi tulajdonba került balatoni önkormányzatok szavazatait – derül ki a napokban szétküldött dokumentumból. A reorganizációs terv célja, hogy a BAHART – alapvetően közfeladatot ellátó, nemzeti tulajdonú hajózási társaságként – megújuljon, működési hatékonysága pedig a profiltisztítás és szervezet-optimalizálás eredményeként érdemben növekedjen – olvasható a vezetői összefoglalóban. Az elképzelések szerint megszűnne a társaságnál a szálloda-, kemping-…

Tovább Tovább

Újra életbe lépnek a hétvégi szigorítások vidéken

Újra életbe lépnek a hétvégi szigorítások vidéken

Ismét szigorítják a hétvégén a szabadban tartózkodás szabályait a nagyvárosokban. Az önkormányzatok – élve a kormánytól kapott felhatalmazásukkal – több kirándulóhelyet is újra lezárnak. Éjszakánként több helyen kijárási tilalom lesz érvényben. Pécsen tilos lesz a belépés a tettyei közparkba, a Mandulás parkba, Malomvölgybe és a tüskésréti szabadidőparkba. Utóbbi két helyszínen reggel 6 és 9 óra között a sportolás megengedett, míg a malomvölgyi tavaknál lehet horgászni is. A legkedveltebb baranyai üdülőtelepülésen, Orfűn – ahogy húsvét óta minden hétvégén – a Pécsi-tó…

Tovább Tovább

Új buszpályaudvarral bővül Bécs

Új buszpályaudvarral bővül Bécs

A hatástanulmány elkészült, a tervezet ezen a héten kerül a Városfejlesztési Bizottság elé. Bécs új nemzetközi buszpályaudvara hamarosan az tervezési fázisba léphet. Az új terminál a második kerületben lévő Leopoldstadtban kap majd helyet, ahonnan metróval hét perc alatt elérhető a belváros. Az új buszpályaudvar a reptér és a vasúti főpályaudvar mellett a harmadik pillére lesz a bécsi személyszállításnak, így a helyi turizmusnak is, ezért a főváros kiemelt prioritásként kezeli az építkezést. A nemrég elkészült hatástanulmány most a Városfejlesztési Bizottság jóváhagyására…

Tovább Tovább