Révész Máriusz: kerékpáros paradicsommá válhat a Felső-Tisza vidéke

Révész Máriusz: kerékpáros paradicsommá válhat a Felső-Tisza vidéke

Minden együtt van ahhoz, hogy a Felső-Tisza vidéke kerékpáros paradicsommá váljon – jelentette ki az aktív Magyarországért felelős kormánybiztos kedden a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Zsurkon.

Révész Máriusz a magyar-ukrán határ közelében, Záhony és Zsurk között elkészült kerékpáros túravonal útirányjelző tábláinak ünnepélyes átadóján arról beszélt, a térségi civil szervezetek és a református egyház együttműködésében komoly európai uniós pályázat segíti a hálózat kialakítását.

Új kerékpárutak építése mellett kapcsolódó háttérszolgáltatások épülnek ki, a program részeként körülbelül 130 kerékpárt lehet kölcsönözni ahhoz, hogy bárki számára két keréken elérhető és bejárható legyen ez a térség – tette hozzá Révész Máriusz.

MTI/Czeglédi Zsolt

A kormánybiztos megjegyezte, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szakemberei – a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség (MAKETUSZ) közreműködésével – a felső-tiszai, elsősorban a gátakon vezető kerékpárutakon végezték el a kitáblázást. A következő évben kiépülnek a kerékpáros szolgáltatások a meglévő szakaszokon, kijelölik az új szakaszokat, illetve az elképzelések szerint létrejöhet a Nyíregyháza-Máriapócs-Nyírbátor közötti és a Debrecenig tartó kerékpárút is.

Ezzel együtt minden feltétel együtt áll ahhoz, egy valóban kerékpáros központtá váljon a térség, ahová nemcsak Magyarországról, hanem külföldről is sok turista fog eljönni – tette hozzá Révész Máriusz. (MTI)

Forrás