Megjelentek a Magyar Közlönyben az új határszabályok – mutatjuk a részleteket!

Megjelentek a Magyar Közlönyben az új határszabályok – mutatjuk a részleteket!

A teljes belső határon ideiglenesen visszaállítja a határellenőrzést szeptember elsejétől a kormány a Magyar Közlönyben vasárnap megjelent kormányrendelet értelmében.

A külföldről érkező magyar állampolgárok, illetve állampolgársággal nem rendelkező családtagjaik személyforgalmi beléptetéskor egészségügyi vizsgálaton eshetnek át. Ha ez a fertőzés gyanúját állapítja meg, akkor a belépők kijelölt karanténba, vagy ha az nem jelent járványügyi kockázatot, hatósági házi karanténba kerülnek. Ha a vizsgálat nem állapítja meg a fertőzés gyanúját, a belépők a járványügyi hatóság által kijelölt karanténba, vagy hatósági házi karanténba kerülnek 14 napra. Ez alól felmentést két, legalább 48 óra különbséggel elvégzett molekuláris biológiai vizsgálat (PCR-teszt) adhat.

Kontaktkutatásos fertőzés gyanúja esetén az első vizsgálatot attól a naptól számított negyedik napon lehet megkezdeni, amikor a kontaktszemély a fertőzöttel érintkezett. A rendelet szerint a magánútlevéllel, valamint egyéb úti okmánnyal végrehajtott nem hivatalos célú határátlépésnél a magyar állampolgárral azonos megítélés alá esnek azok és családtagjaik, akik Magyarországon állandó tartózkodásra jogosultak, valamint azok, aki rendelkeznek az idegenrendészeti hatóság 90 napot meghaladó idejű magyarországi tartózkodásra kiadott engedélyével, illetve a magyarországi sportszervezetek versenyzői, sportszakemberei és delegáltjai, ha külföldi nemzetközi sporteseményen való részvételt követően lépnek be az országba.

A rendelet hatálya nem terjed ki a teherforgalomban és a hivatalos útlevéllel történő határátlépésre, valamint azokra, akik a belépéskor hitelt érdemlően igazolják, hogy a megelőző hat hónapban átestek koronavírus-fertőzésen. A rendelet szerint a nem magyar állampolgárok személyforgalomban Magyarország területére nem léphetnek be. Ez alól felmentést csak a rendőrség adhat, például a magyarországi bírósági vagy hatósági eljárásban való részvétel, meghívólevéllel igazolt üzleti célú tevékenység vagy egyéb munkavégzés, beutalóval igazolt egészségügyi ellátás igénybevétele, tanulmányi vagy vizsgakötelezettség teljesítése, a fuvarfeladat kiindulópontjára történő eljutás vagy onnan hazatérés személyforgalomban, családi eseményeken – házasságkötés, keresztelő, temetés – való részvétel, hozzátartozó gondozása, ápolása, kiemelt jelentőségű, nemzetközi sport-, kulturális, illetve egyházi rendezvényen történő részvétel vagy más méltányolható ok esetén. A kérelem elektronikus úton magyarul és angolul nyújtható be, beadhatja törvényes képviselő vagy meghatalmazott is – írták.

A szomszédos államok polgárai és az ott élő magyar állampolgárok Magyarország területére legfeljebb 24 órára az államhatártól számított 30 kilométeres távolságon belülre beléphetnek, de ezt a sávot nem hagyhatják el. Szintén beléphetnek az ebben a 30 kilométeres sávban élő magyarok is, ha 24 óránál kevesebbet tartózkodtak a szomszédos állam határától számított 30 kilométeres sávban. A közlönyben megjelent belügyminiszteri rendelet szerint az üzleti céllal érkezők bármely állam területéről beléphetnek Magyarországra. A külföldiek tranzitáthaladása belépéskor egészségügyi vizsgálatot követően engedélyezett, ha fertőzés gyanúja nem merül fel, a belépő rendelkezik a schengeni határellenőrzési kódexben előírt beutazási feltételekkel, igazolja utazásának célját, célországát, és a célországhoz utazás útvonalán fekvő szomszédos államba a belépése biztosított. A tranzitforgalom csak meghatározott útvonalon lehetséges, csak bizonyos pihenőkön megállva, és legfeljebb 24 óráig – közölték.

Külföldi nemzetközi sporteseményen való részvételét követően a magyarországi sportszervezet versenyzője, sportszakembere, vagy a magyarországi sportszervezet általi delegált számára a hatósági házi karantén helyeként a sportszervezet által sporttevékenység végzésére használt ingatlan területét is ki kell jelölni. Így a sportoló a hatósági házi karantén ideje alatt a lakóhelye vagy tartózkodási helye és a sporttevékenység végzésére használt ingatlan között mozoghat, az edzésen részt vehet.

A magyarországi nemzetközi sportrendezvényre érkező nem magyar résztvevők – a nézők kivételével – akkor léphetnek be Magyarországra, ha a megelőző 5 napban legalább 48 órás különbséggel végzett két negatív PCR-teszt eredményét magyar vagy angol okirattal igazolják. Ettől eltérően az Európai Labdarúgó Szövetség protokolljára figyelemmel a résztvevők egy három napnál nem régebbi negatív PCR-teszttel is beléphetnek az országba. Közölték: a kormány a kiemelt sportrendezvényeknél követendő járványügyi előírásokra külön rendeletet dolgozhat ki. (MTI)

Forrás