Főleg vízpartokon lett jobb biciklizni 2020-ban

Főleg vízpartokon lett jobb biciklizni 2020-ban

Az idén befejeződött kerékpáros fejlesztésekkel teljesen körbekerekezhetővé vált a Tisza-tó, folytatódott a Budapest-Balaton összeköttetés kiépítése és a Balatoni bringakör korszerűsítése – közölte az MTI-vel az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM).

Az ITM közleményében kiemelte: a külterületi szakaszokból mostanra már több mint ezer kilométer van állami kezelésben, egyebek mellett ez tette lehetővé a világító kerékpárút tesztüzemének elindítását Esztergomnál.  A 2020-ban befejeződött leglátványosabb fejlesztés a minisztérium szerint a Tiszafüred és Poroszló között elkészült szakasz, az ország egyik legszebb kerékpáros hídjával. A júniusban átadott beruházásnak köszönhetően a kirándulók úgy tekerhetik körbe a Tisza-tavat, hogy nem kell autók között manőverezniük, korszerű, színvonalas biciklis összeköttetések jöttek létre a többi között Tépe-Berettyóújfalu és Eger-Egerszalók között is – mutattak rá.

A fővárostól a Balatonig vezető kerékpáros útvonal Etyekig tartó, első szakaszán a Budaörsöt, Törökbálintot és Biatorbágyot érintő, építési engedély nélkül elvégezhető munkálatok értek célba – ismertette az ITM. Pest megye egyik fontos közlekedésfejlesztési projektje készült el az EuroVelo 6 nemzetközi hálózat részét képező kerékpárút-szakasz megépítésével Budapest és Szentendre között, a Duna mentén – tették hozzá.

A Balatoni bringakör átfogó fejlesztéséről azt írták, a déli parton több mint 26, az északin közel 20 kilométeren haladt előre. A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásaiban Zamárdi és és Balatonmáriafürdő között újultak meg a főként lakóutcákat érintő szakaszok. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. Balatonkenese és Balatonszentgyörgy között tett rendbe hat szakaszt, Veszprém és Zala megyében.

2020-ban 85 kilométernyi kerékpárút épült vagy újult meg a NIF és a Magyar Közút beruházásaiban,  8,5 milliárd forintból. Az önkormányzati projektekkel is számolva idén mintegy 150 kilométernyi új szakasz létesült, mintegy 15 milliárd forintból. (MTI)

Forrás