A nyíregyházi fürdő vitte idén a prímet Kolozsváron

A nyíregyházi fürdő vitte idén a prímet Kolozsváron

A Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. munkatársai ismét Kolozsváron jártak, hogy a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. kollégáival közösen népszerűsítsék Nyíregyháza turisztikai kínálatát az erdélyi magyarság történelmi és kulturális központjában.

A 12. Kolozsvári Magyar Napok az újrakezdés jegyében zajlott, hiszen augusztus 17-22. között a koronavírus után megújulva ünnepelhettek és szórakozhattak az emberek a rendezvény több száz programpontján. Nyíregyháza, mint egyedüli magyar turisztikai szolgáltató mutatkozott be a Farkas utcai forgatagban, ahol – mivel a rendezvényhelyszín vásárnak számított, a román hatályos rendelkezések értelmében korlátozások nélkül volt látogatható – szép számmal vettek részt az érdeklődők.

A koncertek, könyvárusok és a kézművesek mellett az iroda turisztikai ajánlataival színesítette az esemény palettáját és prospektusokkal, valamint a térségre jellemző eredetvédett pálinkákkal várta a látogatókat. Nyíregyháza nevét korábban többen a Nyíregyházi Állatparkkal azonosították, de most kifejezetten sokan érdeklődtek a fürdő szolgáltatásai iránt, keresték az új attrakciókat és a program-, valamint szálláslehetőségeket. Nagyon sok kérdés irányult a magyarországi járványügyi helyzetre és a hatályban lévő korlátozásokra. A gyermekek legnagyobb örömére „életre kelt” a Nyíregyházi Állatpark fehér tigrise is.

A külföldi turisták közül Romániából érkezett a legtöbb vendég Nyíregyházára az elmúlt években és a legtöbb vendégéjszaka is hozzájuk kapcsolódik. Tavaly a koronavírus-járvány okozta helyzet miatt elsősorban a belföldi vendégforgalomra koncentráltunk, de muszáj tudatosan tervezni és a nemzetközi piacon is fenntartani a jelenlétünket. Azt látjuk, hogy a gazdag turisztikai kínálatunknak köszönhetően és a korlátozások lazítása miatt újra megjelentek a külföldi turisták városunkban. Kifejezetten örülünk, amikor az online aktivitások mellett ismét személyesen jelenhetünk meg egy-egy rendezvényen. A Kolozsvári Magyar Napokon való részvétel, az ezzel egyidőben zajló Partiumi Magyar Napok Szatmárnémetiben, vagy a július utolsó napján rendezett Summer Festival Kassán is kiváló lehetőség volt arra, hogy hitelesen képviseljük Nyíregyházát. – tájékoztatta szerkesztőségünket Furkóné Szabó Marianna, a Nyíregyházi Turisztikai Nonprofit Kft. ügyvezetője.

Forrás