Egyetlen ország sem maradt a brit kormány vörös utazási listáján

Egyetlen ország sem maradt a brit kormány vörös utazási listáján

Egyetlen ország sem maradt hétfőtől a brit kormány vörös utazási listáján, amelyen a koronavírus-fertőzés szempontjából legkockázatosabbnak ítélt országok és területek szerepeltek. A vörös kategória ugyanakkor nem szűnt meg, London fenntartja a jogot arra, hogy szükség esetén ismét országokat soroljon át ebbe a kategóriába.

A vörös kategóriás országokból csak a brit és az ír állampolgárok, illetve az Egyesült Királyságban letelepedési engedéllyel élő külföldiek utazhattak be Angliába, de érkezésük után nekik is a brit kormány által kijelölt, őrzött szállodák valamelyikében tíz napra karanténba kellett vonulniuk. E szállodai karantén fejenkénti költsége felnőttek esetében 2285 font (csaknem egymillió forint) volt, és ezt az utasoknak kellett fizetniük.

Brit idő szerint hétfőn hajnali 4 órától, közép-európai idő szerint 5 órától azonban London az utolsó hét országot – Kolumbiát, a Dominikai Köztársaságot, Ecuadort, Haitit, Panamát, Perut és Venezuelát – is levette a vörös listáról. A hónap elején még 54 ország szerepelt ezen a listán, köztük Afganisztán, Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Mexikó, Kuba, Georgia, Indonézia, Montenegró, Dél-Afrika és Thaiföld.

A brit kormány azonban október 11-én egyszerre 47 országot levett a vörös listáról, hétfőtől pedig az utolsó hét ország is kikerült ebből a kategóriából, így az ezekből az országokból Angliába érkezőknek sem kell immár a rendkívül költséges szállodai karanténba vonulniuk. Az Angliára vonatkozó intézkedést az Egyesült Királyság többi nemzete közül hétfőtől Skócia és Wales is érvényesíti. Észak-Írország kormánya egyelőre nem jelezte, hogy mikor veszi át az új szabályozást. A vörös kategória azonban nem szűnt meg teljesen. A brit közlekedési minisztérium tájékoztatása szerint ha a közegészségügy védelme azt diktálja, a kormány kész újból országokat és térségeket felvenni erre a listára. (MTI)

 

Forrás