Háborítatlan a természet Balatongyörökön

Háborítatlan a természet Balatongyörökön

A múlt század elején kezdődött Balatongyörök, a Balaton-parti kistelepülés rohamos fejlődése. Előbb a vasút tette könnyen elérhetővé, majd a hajóállomás, később az egyre népszerűbb strandja vonzotta a fürdővendégeket, majd az egymás után épült elegáns villák. A ma is megcsodálható híres platánsort Festetics Tasziló herceg feleségének, Mary Hamiltonnak a kezdeményezésére ültették.

Eötvös Károly az 1901-ben megjelent Utazás a Balaton körül című könyvében méltatta először a Balatongyörökről feltáruló tájat. Azóta is évente százezrek zarándokolnak el a balatongyöröki Szépkilátóhoz, hogy részük legyen ebben a csodálatos panorámában, amely Bertha Bulcsú író szerint a Nápolyi-öböl képével vetekszik. Április végén adják át a megújult kirándulóhelyet, ahol Lady Mary Victoria Hamiltonnak állít emléket a település.

A Szépkilátótól egy könnyű séta csupán a kristálytiszta vizű római forrás, ahol az árnyékot adó fák lombkoronái alatt szalonnasütő hely és kényelmes padok-asztalok várják a megpihenni és piknikezni vágyókat.

Balatongyörök Községi strandja felülnézetből

A tömegturizmussal szemben a fenntartható idegenforgalmat előtérbe helyező településen az elmúlt években több, a vendégek igényeit és kényelmét szolgáló fejlesztés valósult meg. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park és a Bakonyerdő közjóléti fejlesztéseinek köszönhetően tanösvényeket alakítottak ki a Keszthelyi-hegység több pontján. Megújult a Bél Mátyás- és a Batsányi-kilátó, a Bélapi pihenő új szociális épületet kapott. A község pályázati forrásból és saját erőből is sokat fordít a strandjaira, amelyek közül a Községi Strand kétszer is elnyerte a Kék Hullám Zászló strandminősítési verseny legjobb balatoni strandjának járó címet.

Többek között Széchenyi Zsigmond, Bertha Bulcsú, Takáts Gyula, Simándy József, dr. Mőcsényi Mihály és Raksányi Gellért is a második otthonuknak tartották Balatongyörököt. Emléküket köztéri szobrok, utcanevek, nyári rendezvények idézik meg. A nagy fesztiválokkal szemben az emberléptékű kulturális események jellemzik a település programkínálatát, melyet az idei évben a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében rendezett zenei koncertek és egyéb alkalmak is tovább gazdagítanak.

Balatongyörökre nem csupán nyáron érdemes ellátogatni: a márciusban megcsodálható becehegyi mandulafa-virágzás vagy a Keszthelyi-hegység őszi színpompáját adó cserszömörce vöröslő és sárgálló bokrai is felejthetetlenek.

Forrás