Akár a Marson: földöntúli séta Gánton

Gánt határában, a Vértes vöröslő lankái közt egy különös táj tárul elénk: mintha nem is a Földön járnánk. A Gántot Zámollyal összekötő út mentén húzódó Bauxitföldtani Park marsbéli felszínével, hullámzó bauxitbuckáival nemcsak látványában egyedülálló, de története is lenyűgöző.

Az út mentén elterülő egykori bányagödör ma már a Bauxitföldtani Park nevet viseli. A másfél kilométer hosszú tanösvényt bejárva, az információs táblák segítségével nyerhetünk betekintést a különleges földtani formációk világába és azok kialakulásának történetébe. Köszönhetően annak, hogy itt bukkant rá Balás Jenő bányamérnök 1920-ban Magyarország első ipari bauxittelepére, amely a 30-as évekre a világ akkor ismert legnagyobb bauxit-lelőhelyeként a világtermelés harmadát adta és szakemberek népes csoportjai zarándokoltak ide a világ minden tájáról.

A vörös sziklák közé kanyargó tanösvény 13 állomásán feltárul előttünk 220 millió év földtörténete: trópusi tengerek, karsztosodás, lagúnák, és olyan klimatikus körülmények, amilyenek ma Jamaikán uralkodnak. A táj valaha tengerfenék volt, majd bauxitbánya lett – mára szabadtéri földtani múzeum.

Ezután a Balás Jenő Bauxitbányászati Múzeum és Földtani Park Geológiai Látogatóközpont vár, ahol a magyar bauxitbányászat történetét ismerhetjük meg 1914-től az 1990-es évekig: a korabeli csillék, mozdonyok, fényképek és egy életnagyságú táróreplica idézi meg a bányászok egykori világát. Így a föld alatti kiállítótérbe belépve olyan érzésünk támadhat, mintha egy valódi mélyművelésű bányába csöppentünk volna.

Így nézett ki a bánya egykoron Fotó: bauxitfoldtanipark.hu

A járatok falait valódi bányákhoz hasonló módon erősítették meg, a légajtó pedig a biztonsági rendszerek működését idézi. A látogatók előtt sorra mutatkoznak be az egykori bányászati munkafolyamatok: a kézi szerszámoktól kezdve egészen a teljesen gépesített eszközökig minden megtalálható, ami a különböző korszakok bányamunkáját jellemezte. A 100 méteres alagút végén pedig stílszerűen, egy légajtón át térünk vissza a felszínre.

Szöveg és fotó: Kocsis Erika