Folyadékot vinne a repülőre? Van olyan olyan brit reptér ahol már lehet.

Folyadékot vinne a repülőre? Van olyan olyan brit reptér ahol már lehet.

Utazók millióinak életét nehezítette meg az elmúlt közel két évtizedben az a szabály, amely szerint a repülőgépek fedélzetére kézipoggyászban maximum 100 milliliternyi folyadékot lehet bevinni, ráadásul kizárólag átlátszó zacskóban, külön elcsomagolva. Az Egyesült Királyságban azonban most fokozatosan új korszak köszönt be: egyes repülőtereken már nem szükséges betartani ezt a szabályt, köszönhetően a legmodernebb CT-alapú biztonsági technológiáknak.

A 100 milliliteres szabályt 2006-ban vezették be, miután brit hatóságok meghiúsítottak egy terrortámadást, amely során folyékony robbanószereket próbáltak volna a fedélzetre csempészni. A szabályozás azóta szinte minden európai és nemzetközi reptéren érvényben van, ám a technológiai fejlődés lehetővé teszi, hogy a repülőtéri biztonsági ellenőrzések gyorsabbak, ugyanakkor éppoly hatékonyak legyenek – írja a The Travel Magazine.

Az Egyesült Királyság kormánya már korábban bejelentette, hogy 2025 közepére minden nagyobb repülőtéren bevezetik az új, fejlett CT-szkennereket, amelyek révén a kézipoggyászok tartalmát részletesebben lehet átvilágítani, anélkül hogy a laptopokat, tableteket vagy folyadékokat külön ki kellene venni. A változtatások célja nemcsak a gyorsabb utasforgalom biztosítása, hanem a kényelmesebb és gördülékenyebb utazási élmény megteremtése.

A nyár közepére két brit repülőtér – Birmingham és Edinburgh – már teljes körűen átállt az új rendszerre, így ott a folyadékokra vonatkozó korlátozásokat feloldották: akár 2 liter folyadékot is be lehet vinni kézipoggyászban, külön csomagolás nélkül. Ez jelentős könnyebbség az utasok számára, ugyanakkor fontos tudni, hogy a fémtartályokat – például fém kulacsokat – továbbra is ki kell üríteni a biztonsági vizsgálat előtt.

Más repülőtereken azonban a helyzet ennél jóval összetettebb. A London City, Aberdeen, Newcastle, Leeds Bradford, Southend és Teesside repülőterek egy ideig szintén kísérleti jelleggel enyhítették a szabályokat, de a technológiai gyermekbetegségek, valamint az emiatt megnövekedett kézi ellenőrzések miatt visszaállították a korábbi előírásokat. A nagyobb reptereken – például Heathrow, Gatwick, Manchester vagy Stansted – továbbra is érvényben van a 100 milliliteres limit, és a folyadékokat átlátszó zacskóban, külön elcsomagolva kell bemutatni.

Az utazók számára ez az átmeneti időszak könnyen hozhat kellemetlen meglepetéseket, ha nem tájékozódnak előre az aktuális szabályokról. Mivel egy repülőtéren belül is lehetnek különböző állapotban lévő biztonsági kapuk, előfordulhat, hogy egyes sávokban már működik az új technológia, míg másutt még a régi szabályokat alkalmazzák. Ezért a brit kormány és a repülőterek is azt javasolják, hogy az utasok továbbra is készüljenek fel a 100 milliliteres korlátozásra, amíg hivatalosan be nem jelentik annak végleges eltörlését.

Kocsis Erika

Fotó: Freepik

Forrás