Egy Lufthansa-repülés tragikomikus története
A Lufthansa (LH) nem is olyan régen Európa legjobb légitársaságának számított. Ma már a járatkésésekről,-törlésekről, nem a célállomáson landoló gépekről, elvesztett poggyászokról, és sztrájkokról is hírhedt. A cikkíró egy kálváriává lett repülés történetével érzékelteti milyen kalandok eshetnek meg az utazás során.
Ítéletidő a pilótafülkében
Június közepén lakóhelyemről, Genovából üzleti ügyben Frankfurtba kellett utaznom. Az észak-olasz kikötőváros reptere kicsi, ezért elkerülhetetlen volt az átszállás. Az időben legkedvezőbb ajánlat, a LH-é mellett döntöttem, habár a kései foglalás miatt borsos volt az ár: Genova (GOA)-Roma (FCO)-Frankfurt (FRA) több mint 500 euróért.
A GOA-FCO-viszonylatot az ITA Airways (ismertebb, leánykori nevén Alitalia) bonyolította le 20 perces késéssel. Semmiségnek tűnik, de figyelemmel a 40 perces távra 50%-os menetidő-növekedés.
A FCO-FRA-út következett. Pakolás előtt megnéztem az időjárásjelentést: nyárias időt jósolt Frankfurtba. Ezért meglepett, amikor a kapitány félúton ítéletidőről számolt be, és turbulenciára készítette fel az utasokat. Jó 20 percig köröztünk Frankfurt, Európa ötödik legforgalmasabb légikikötője felett. Turbulenciának nyoma sem volt, amikor jött a kapitány újabb közleménye: „A biztonság az első” – szólt és tájékoztatott, hogy Friedrichshafenben (FDH) landolunk.
Gépünk a tervezett frankfurti érkezésnél 40 perccel később, 16 órakor landolt a Bodeni-tó (Bodensee) partján fekvő városban. Először a gépben várakoztunk, reménykedve a továbbrepülésben. Ezalatt lehetett italt kérni, ami egyébként már nincs benne a jegyárban a LH európai járatain. Ez volt az első és az utolsó alkalom, amikor a még nagyon hosszú nap folyamán a LH gondoskodott az ellátásunkról.
700 kilométeres repülőút 14 óra alatt
Egy óra után a kapitány közölte, hogy az utazás busszal folytatódik „rövid időn belül”. Az utasok nagyrésze olasz üzletember és amerikai turista volt (utóbbiak Genovában szálltak le a tengerjárókról és Frankfurtból készültek hazarepülni). Ennek ellenére ez volt az utolsó alkalom, hogy angolul kaptunk, – mint utóbb kiderült, nagyrészt valótlan – tájékoztatást.
A repülő elhagyásával a LH munkatársai „levették rólunk a kezüket”. A kis forgalmú repülőtéren a sok kényszerleszállóval láthatóan túlterhelt, ideges földi dolgozók adtak egymásnak ellentmondó információkat németül. Innentől átvettem a német-angol, német-olasz tolmács szerepét. Persze a (lekésett) csatlakozásokról nem tudtam semmit mondani. És ahogy mondtam, LH munkatársat legközelebb Frankfurtban kérdezhettek másnap reggel!
Busznak és ellátásnak nyoma sem volt. Vártunk-vártunk. Se étel, se ital és még a német információk is megszűntek. 19 óra magasságában, tehát 5 óra (!) várakozás után délibábnak véltük az érkező buszt. Az örömöt tumultuózus jelentek követték, amikor világossá vált, hogy tényleg csak egyetlen busz érkezik a több mint 100 utashoz. Egy amerikai szállóige szerint a magyar az, aki utánad megy be a forgóajtón, de előtted jön ki. Ezért aligha lepte meg tengerentúli utastársaimat, hogy felküzdöttem magam a buszra… Miután kikanyarodtunk a reptérről láttam, hogy jönnek még buszok.
A 400 kilométert Frankfurtig 6 és fél óra alatt tette meg a busz. Tucatnyi nagyobb reptér lett volna Frankfurthoz jóval közelebb. Volt egy benzinkút-pihenő, ahol lehetett enni-inni – „nyilván” a saját költségünkön.
Auf wiedersehen!, Willkommen!
– nem, még köszönés se hangzott el a repülőtéren, amikor hajnali fél 2kor megérkeztünk. Végre, 14 óra kálvária után a célállomáson! A helyesbítés oka, hogy a rémálom nem ért véget. Egy biztonsági őr a világháborús filmekből ismert stílusban szólított fel minket a parkoló gyors elhagyására. Német utastársaimmal együtt, német állampolgárként majd’ elsüllyedtem a szégyentől. A Lufthansa felsülése után még ezt is átélik az amerikaiak Németországból.
Hajnali fél 2-kor ott álltunk a frankfurti reptér egyik parkolója előtt. Menjen, ki merre lát! Lufthansa-képviselő sehol, szállásról, ellátásról nem is beszélve. Besétáltam a terminálba, és látva, hogy minden zárva, egy padon nyugovóra tértem. Reggel felvettem a bérautót és siettem a kora délelőtti megbeszélésre.
Hol a bőrönd?
Délután, amikor Friedrichshafenben landoltunk, megbizonyosodtam, milyen találó a német mondás: Schlimmer geht’s immer (Rosszabb mindig lehet). A bőröndöm nem érkezett meg. Így az este 7-ig tartó várakozás nagy részét a Lufthansa és az ITA call centereivel töltöttem. Gombnyomogatások, várakozások és egymásnak ellentmondó információk sokasága után a jó hír: a bőrönd nem veszett el. A rossz: Rómában maradt. Azt nem is ígérték, hogy másnap reggel Frankfurtban lesz. Így nem volt más választásom, ugyanabban a ruhában indultam el a kora délelőtti tárgyalásra, amit 24 órával korábban Genovában felvettem.
A bőrönd Rómában időzik
A csütörtökig tartó ott-tartózkodásom alatt nem volt olyan nap, amikor ne ment volna el legalább egy órám call centerezéssel. Volt, amikor a csomagom „elveszett”, volt, amikor „Rómában van, de feltesszük a következő gépre, és rövidesen kiszállítjuk Önnek”.
Csütörtökön bőrönd nélkül indultam vissza Genovába, ahova a 40 perces Roma Fiumicino-Genoa-utat 30 perc késéssel megtevő géppel, de legalább megérkeztem.
A bőrönd útra kel
Börleszk következik. Péntek reggel biztosítottak, hogy a nap folyamán Frankfurtban lesz a bőrönd. „Én viszont már Genovában vagyok, kérem ide hozzák.” – jeleztem. A szürreális válasz: „Előbb el kell vinni a célállomásra. Ez a protokoll. Ettől sajnos nem tudunk eltérni. De természetesen visszahozzuk Genovába. Várhatóan szombat reggel tudjuk kivinni Önnek.”
Most, amikor már nem kellett volna, tényleg elreptették a bőröndöm Frankfurtba. Szombaton pedig feltették egy Frankfurt-München (MUC) gépre, hogy a tervek szerint még aznap megérkezzen a München-Genoa közvetlen járattal.
„A járat Genoa helyett Pisában (PSA) landolt, a rossz időjárási viszonyok miatt” – tájékoztatott egy LH-munkatárs telefonon azon a szombaton, amit én délig borult, de felhőtlen és csapadékmentes, majd délután az átlagosnál nem erősebb esőben töltöttem a Genovában… „Átveheti Pisa-ban, de ha kívánja, kivisszük Önnek.” Az utóbbi mellett döntöttem, tekintettel az oda-vissza 400km-es távolságra.
A tragikomédia folytatódott. Amikor másnap érdeklődtem a bőrönd holléte felől, megtudtam, hogy a „kivisszük Önnek” azt jelenti, hogy a csomagom elrepül Pisaból Frankfurtba (immár másodszor), majd onnan Münchenbe (szintén másodszor) és előre láthatóan hétfőn reggel fog Genovába érkezni.
És láss csodát! – valóban. Hétfőn délelőtt egy futár hívott, aki nem sokkal később a megbeszélt időben kihozta a bőröndöt. Ő volt az egyetlen kifogástalan szolgáltatást nyújtó fél az egyhetes Lufthansa-kálvária alatt. Így egy hét és a Róma Fiumicino-Frankfurt-Pisa, majd a Pisa-Frankfurt-München-Genoa-út megtétele után visszakaptam a bőröndöm.
Folyt. köv.: Jogi kálvária a felelősségét vitató LH-val
Petrus Szabolcs
Fotó: Freepik