Jó hír a Trónok harca rajongóknak: május 18-án élő koncert az Arénában
Bár a világ egyik legnépszerűbb sorozatának befejező évadára még várni kell egy kicsit, de a Trónok harca budapesti, élő koncertjéig már csak 10 hét van hátra!
Trónok harca élő koncert Ramin Djawadi vezényletével, nagyzenekari előadással és kóruskísérettel, egyedi színpadképpel és lenyűgöző vizuális technikával lesz látható május 18-án a Budapest Arénában.
Amíg a rajongók a napokat számolják már a koncertig, mi ismerjük meg picit jobban az ikonikussá vált zene szerzőjét, Ramin Djawadit:
- Németországban született 1974-ben Duisburgban, iráni apától és német anyától
- Summa cum laude végzett a Berklee College zenetagozatán 1998-ban, itt figyelt fel rá Hans Zimmer, és elhívta magához Hollywoodba
- Először Klaus Badelt asszisztenseként kiegészítő zenéket írt, valamint Hans Zimmer filmzenék hangszerelésében segédkezett. Pár hónap után azonban már társ-szerző volt, első önálló filmes projektje 2003-ban a Beat The Drum zenéje volt
- 2004-ben már a Penge: Szentháromság zenéjét jegyezte, és megkapta első Emmy-díj jelölését a Szökés című sorozat főcímdaláért
- 2010-től számít igazán elismert zeneszerzőnek, pedig olyan filmzenéket tett le az asztalra már addig is, mint a Mr Brooks, a Vasember, a Szex telefonhívásra, Nagyon vadon, vagy a Jövő emlékei sorozat, amiért újabb Emmy-jelölést is kapott
- A titánok harca volt pályafutása fordulópontja, ugyanis ez a filmzene hozta meg számára azt a munkát, amivel azóta összeforrt a neve: a Trónok harca sorozat filmzenéjét, amiért számtalan szakmai és közönségdíjat is elnyert már
- Az emberek hajlamosak kizárólag a Trónok harca zenéjével azonosítani, pedig Hollywoodi pályafutásának 15 éve alatt már közel 100 film- és TV sorozat zenéje fűződik a nevéhez, ráadásul a legkülönböző műfajokból, mint például a Tűzgyűrű, a Frászkarika, a Warcraft, A nagy fal, Az ismeretlen Drakula, a Sammy nagy kalandja, vagy A célszemély, a Westworld és A kór TV-sorozatok
- Eddig 8 különböző díjat nyert a Trónok harca zenéjével, az ASCAP-tól kezdve a Nemzetközi Filmkritikusok Díján át egészen a Film és Tévés Szövetség díjáig, valamint begyűjtött már egy Grammy-jelölést is
- Felesége Jennifer Hawks, zenei producer, gyermekük még nem született
- Ramin Djawadi egy ritka képességgel rendelkezik, szinesztéziás. Ez olyan mentális jelenség, amikor az egyik érzékszerv által keltett benyomás automatikusan aktivál egy másik érzetet. Ő színeket társít a zenéhez, ami egyáltalán nem zavarja, sőt, saját bevallása szerint még segíti is a munkájában, így sokkal könnyebben tud zenei motívumokat társítani a félkész forgatott anyagokhoz
Ramin Djawadi nem csupán vezényel a Trónok harca élő koncerten, de több dalban különböző hangszereken is közreműködik.
Jegyek a május 18-i budapesti koncertre már csak korlátozott számban kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül és a Ticketpro országos hálózatában.
A sorozat mind a hét évada megtekinthető az HBO GO-n.
The post Jó hír a Trónok harca rajongóknak: május 18-án élő koncert az Arénában appeared first on Az Utazó Magazin.