Bedőlt Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője

Bedőlt Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője

Fizetésképtelenséget jelentett Európa harmadik legnagyobb utazásszervezője, az FTI utazási csoport, magyar utasok is érintettek – írta a turizmus.com.

A cikk szerint a csőd általánosan az FTI Touristik Gmbh-nál lefoglalt összes szolgáltatást érinti. Ez magában foglalja a németországi, ausztriai és hollandiai FTI-márkákat, a németországi 5vorFlug márkát, a BigXtra Touristik GmbH-t, valamint a DriveFTI és a Cars and Camper bérautómárkákat.

A mintegy 11 ezer alkalmazottat foglalkoztató konszern – Európa harmadik legnagyobb utazási csoportja a TUI és a DER Touristik után – a koronavírus-járvány alatt került szorult helyzetbe. Az akkor kialakult válságban 595 millió euró állami támogatást kapott a német Gazdasági Stabilizációs Alapból (WSF), aminek eddig csak a töredékét sikerült visszafizetnie.

Az utóbbi időben mégis úgy tűnt, hogy a társaság a válság után fellendült keresletnek köszönhetően kezd magához térni. A vállalat árbevétele a 2022/23-as pénzügyi évben 10 százalékkal 4,1 milliárd euróra nőtt, eredménye a kétszámjegyű milliós sávban volt.

A vállalat áprilisban bejelentette, hogy megállapodás született a Certares amerikai pénzügyi befektető vezette konzorciummal, a megállapodás szerint a konzorcium egy euróért átvette volna a céget, és 125 millió euró friss tőkét fecskendezett volna a működésébe. Az ügyletet még jóvá kellett hagyniuk a versenyhatóságoknak.A foglalások száma azonban a befektető belépésével kapcsolatos pozitív hírek ellenére jóval a várakozások alatt maradt. Az FTI likviditása emiatt jelentősen romlott. Ráadásul a vállalat egyre több beszállítója követelt előleget, köztük számos egyiptomi és törökországi szállodalánc. Emiatt megnövekedett a likviditási igény, amelyet azonban a befektetési folyamat lezárásáig már nem lehetett áthidalni. A cégnél legalább tízmilliós fedezethiány keletkezett, a német szövetségi kormány pedig a hétvégi tárgyalások után elutasította a vállalat további támogatását. Ezért jogi okokból szükségessé vált a csőd bejelentése.

Forrás