Idén is sikerrel zárt az utazás kiállítás Pozsonyban

Idén is sikerrel zárt az utazás kiállítás Pozsonyban

Pozsonyban 24. alkalommal nyílt meg múlt csütörtökön Szlovákia legnagyobb turisztikai vására, az ITF Slovakia Slovakiatour Nemzetközi Idegenforgalmi és a Danubius Gastro – gasztronómiai kiállítás. Idén 340 turisztikai kiállító és 370 gasztronómiai cég képviseltette magát a rendezvényen, aminek az Incheba kiállítási és vásárközpont adott otthont. A kiállítás fő partnerei voltak Nyitra megye, csehországi Moravskoslezský kraj és Zsolna megye.

A nemzetközi sajtótájékoztatón megtudtuk, hogy az idegenforgalmi szolgáltatók hatékony együtt működésével egy közös márkanév alatt, „ELÉRHETŐ UNESCO“ projekt kezdődött 2017-ben, amivel a Kassai Régió idén bemutatkozott.

A Kassa régió standján első alkalommal nemcsak a kerületben működő egyes idegenforgalmi szervezetek jelentek meg, hanem a tömegközlekedés kulcsfontosságú szereplői is, mint pl. a Turkish Airlines, a Kassai Repülőtér, az Eurobus és a Wagon Slovakia Košice. Ezzel a Kassa Régió Turizmus szervezet hosszú távú filozófiája valósult meg. Jobb elérhetőséggel befolyásolni tudják a látogatottságot is – mondta el Lenka Vargová Jurková, a Kassa Régió Turizmus ügyvezető igazgatónője. Ezzel megoldható, hogy a Kassa Régiót akár az ázsiai országokban is népszerűsítő külföldi újságírók és bloggerek jussanak el Szlovákiába.

A Kassa Régió egyesítő eleme az „ELÉRHETŐ UNESCO“ márkanév, amely a kassai régió legnagyobb előnyét emeli ki: 18, az UNESCO Világörökség listáján szereplő emlékhely található itt, amely Kassa városából autóval indulva 100 percen belül elérhető.

Hazánkat Hévíz, Keszthely és Alsópáhok képviselte.

The post Idén is sikerrel zárt az utazás kiállítás Pozsonyban appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás