Újabb érv a bécsi fapados indulás mellett? A Ryanair felvásárolta a Laudamotiont

Újabb érv a bécsi fapados indulás mellett? A Ryanair felvásárolta a Laudamotiont

Európa legnagyobb fapados légitársasága, a Ryanair a Niki Lauda nevével fémjelzett Laudamotiont is befalta és ezzel már az osztrák fapados piacon is a legnagyobb lett.  A Ryanair a részvények maradék 25 százalékának felvásárlásával vált az Air Berlin csoport csődjéből, az alapító Niki Lauda által kimentett Nikiből lett Laudamotion 100 százalékos tulajdonosa. Miután az 1979-es megalakításakor forradalmian új, minőségi fedélzeti kiszolgálást hozó Lauda Airt 2000-től fokozatosan felvásárolta, majd 2013-ban végleg magába olvasztotta az Austrian Airlines, az alapító, az egykori Forma 1-es sztárpilóta,…

Tovább Tovább

Látogatórekord az Országházban

Látogatórekord az Országházban

Évről-évre tíz százalékkal nő a látogatók száma az Országházban, tavaly már több mint hétszázezren keresték fel a magyar parlamentet. Több mint hétszázezren látogattak tavaly az Országházba, a látogatók húsz százaléka magyar volt, 23 százaléka pedig az Európai Unión kívüli országokból érkezett. Az Országgyűlés MTI-nek adott közleményében írta, hogy 2014 óta folyamatosan növekszik a látogatók száma, akkor 477 078-an, 2015-ben 524 629-en, 2016-ban 582 930-an, 2017-ben pedig 647 255-en látogatták meg a Parlament épületét. Az intézmény 2018-ban a csoportos látogatások alkalmával…

Tovább Tovább

A szállodanyitás specialistája és az új, pesti Hyatt

A szállodanyitás specialistája és az új, pesti Hyatt

Nyitott már luxusszállodát Dubajban és máshol a világban, miközben már itthon is belekóstolt ebbe a műfajba. Fazekas Tamás, az idén megnyíló Hyatt márkához tartozó Párisi Udvar Hotel Budapest vezérigazgatója szerint a szállodanyitás külön szakma. – Ön azok közé a magyar szállodai szakemberek közé tartozik, akik pályafutásuk során már több országban is gyakorlatot szereztek. Hogyan kezdődött? – A szakma alapjának számító Ecseri úti Gundel szakközépiskolában végeztem 1989-ben, és az a különleges lehetőség adódott számomra, hogy a Magyarországon akkor jelen lévő három…

Tovább Tovább

Szurkoljunk a magyar csapatnak a Bocuse d’Or-on!

Szurkoljunk a magyar csapatnak a Bocuse d’Or-on!

Január 29-30. között kerül megrendezésre a világ legrangosabb gasztronómiai versenyének, a Bocuse d’Or-nak a világdöntője, valamint az ahhoz kapcsolódó SIRHA gasztronómiai vásár. Az eseményt a hagyományokhoz híven ismét a franciaországi Lyonban tartják. A rendezvényen a Magyar Turisztikai Ügynökség a Magyar Bocuse d’Or Akadémia Egyesülettel közösen képviselteti magát és a Partners’ Village-ben kialakított standnál várják a gasztroturizmus iránt és a kulináris kínálatra fogékony érdeklődőket. A stand része egy mágneses íztérkép, mely kialakításának köszönhetően interaktív, játékos formában lehet megismerkedni a Magyarországra jellemző…

Tovább Tovább

Schladming Nightrace: 45 ezer nézőt várnak

Schladming Nightrace: 45 ezer nézőt várnak

Ma este 22. alkalommal rendezik meg Schladming (Planai) síterepén a két évtized alatt a legismertebbé és legnézettebbé vált férfi szlalom versenyt. A villanyfényes verseny rengeteg izgalmat és komoly küzdelmet ígér az osztrák és a “külföldi” klasszisok között. Forrás

Hagyományőrző farsangi mulatság lesz Panyolán

Hagyományőrző farsangi mulatság lesz Panyolán

Február a farsangi mulatságok, a bálok, a nagyobb baráti társaságok összejövetelének az időszaka, ahol jó kedvvel, vidámsággal, népi szokásokkal űzik el a telet. Panyola is arra  készül  VI. Hagyományőrző farsangjával, hogy elkergesse a hideg telet  a vidékről. Az idei rendezvény újdonsága 2019. február 9-én, hogy a helyiek rendhagyó szakmai napot szerveznek Panyolai farsangolás – dramatikus színjátékok Szatmárban címmel. Ismertetik a megyei, illetve a környéket érintő téli népi hagyományokat neves előadók közreműködésével. Megtudhatjuk például, milyen tradíciók köthetők a szamosháti fonó jelenetéhez,…

Tovább Tovább

Bali is az idegenforgalmi adó bevezetését tervezi

Bali is az idegenforgalmi adó bevezetését tervezi

Bali szigete a csodás homokos strandjairól, korabeli templomairól és UNESCO Világörökségi Listán szereplő rizsteraszairól volt eddig híres, amik mágnesként vonzották a turistákat. Most a hatóságoknak – néhány más országhoz hasonlóan – fontolóra kell venniük az idegenforgalmi adó bevezetését, hogy az egyre növekvő hulladékmennyiséget kezelni tudják – közölte a Telegraph. Bali Környezetvédelmi Ügynöksége szerint a sziget naponta 3800 tonna hulladékot termel. A szervezet azt állítja, hogy mindössze 60 százaléka kerül elhelyezésre a hulladéklerakókban, a többi szemét nagy része a strandokon hever,…

Tovább Tovább

Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Kiemelkedő évet zárt a zalakarosi fürdő

Kiemelkedő üzleti évet zárt tavaly a zalakarosi fürdő, a látogatók száma 5 százalékos növekedéssel meghaladta a 650 ezret – közölte a Gránit Gyógyfürdő Zrt. vezérigazgatója. Cziráki László elmondta: a 2011-ben regisztrált mélypont után – amikor mintegy 500 ezren váltottak belépőt – évek óta folyamatos emelkedéssel érték el a múlt évben a 650 ezret meghaladó vendégszámot. A város önkormányzatának többségi tulajdonában lévő fürdő bevétele pedig mintegy 100 millió forintos növekedéssel meghaladta az 1,8 milliárd forintot. Az adataik szerint tavaly 14 százalékkal…

Tovább Tovább

Szlovákia: 21 síelőt mentettek ki a meghibásodott liftről

Szlovákia: 21 síelőt mentettek ki a meghibásodott liftről

Szerencsés kimenetelű műszaki hiba történt tegnap délután a szlovákiai Mala Lucivna síterepén. A síterep ülőliftje eddig ismeretlen okból leállt, a székekben 21 utassal, köztük két gyermekkel. A hegyimentők és a tűzoltók közös munkájának eredményeképpen mindenkit épségben lehoztak a földre. Forrás