Viszlát saját autó, ideje másét használnom!

Viszlát saját autó, ideje másét használnom!

A következő hat évben a duplájára bővülhet azoknak a száma, akik saját autóikat feladva a közösségi autózás kényelmét választják. Világszerte már így is 22 millióan használják az autómegosztó szolgáltatásokat.

A Frost&Sullivan közlekedési szokásokat vizsgáló cég elemzése szerint 2025-re a mai felhasználók már több mint duplája, 45 millió ember lesz a világon, akik úgy döntenek, hogy a saját autóval járó kényelmetlenségeket és költségeket feladva inkább a közösségi autózásra állnak majd át.

A tendencia már Magyarországon is érezhető, bár tény, hogy az autómegosztás egyelőre a budapestiek számára reális alternatíva. Itt válnak kézzelfoghatóvá ugyanis azok az előnyök, amiket egy közösségi autó képes nyújtani. Egy ilyen kocsi fenntartási és parkolási költségei, valamint a karbantartás ugyanis nem az autó használóját terhelik, hanem az autóparkot működtető céget. Így tehát annak, aki rövid vagy közepes távon és főleg városon belül használja az autóját, kifizetődő választás lehet a saját tulajdonú autóval szemben.

Idehaza a GreenGo volt az első szolgáltató, amely bevezette a közösségi autózás fogalmát: kizárólag környezetkímélő és elektromos kisautókból álló 45 darabos flottájuk két év alatt 300 járműre bővült. Mostanra csak Budapesten már 30-40 ezren használják a közösségi autós szolgáltatásokat. Nemzetközi kutatások alapján egy GreenGo kocsi 5-10 saját, nagyrészt kihasználatlanul álló autót vált ki.

Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője

„Az induláskor kicsit izgultunk, hiszen Kelet-Európában a miénk volt az első elektromos flotta – mondta Michaletzky Bálint, a GreenGo ügyvezetője. – Már az első évben egyértelműen kiderült: a szolgáltatás bizonyította létjogosultságát Budapesten és azt, hogy kiválthatja a saját autó használatát.”

A GreenGo-nak nem csak a flottája nőtt, a kocsik használóinak száma még meredekebben emelkedett: ma nyolcszor annyian veszik igénybe az elektromos VW Up-jaikat, mint 2 éve.

A Kaliforniai Egyetem (UCLA) Közlekedéstudományi Intézete a GreenGo magyarországi indulásának évében végzett egy kutatást az Egyesült Államokban és Kanadában: kiderült, hogy egyetlen közösségi autós szolgáltató beindulása is azt eredményezte, hogy az öt vizsgált, és egyébként Budapesttel méretben összevethető városban (Washington, Calgary, San Diego, Seattle, Vancouver) egy év alatt 28 ezer magántulajdonú autóval lett kevesebb csak azért, mert az emberek átszoktak a carsharingre. Az indokok egyértelműek voltak: amellett, hogy a saját autó feladása jelentősen környezetbarát megoldás, még komoly költségmegtakarítást is jelent.

Az európai autógyártókat tömörítő szervezet, az ACEA kimutatásai szerint Európában évente még így is 1,9 százalékkal nő a személyautók száma, Magyarországon ráadásul ennél is meredekebben. Az utolsó mért adatok szerint 4,5 százalékkal lett több autó, mint egy évvel korábban, 2010 óta pedig már közel fél millió személykocsit helyeztek forgalomba idehaza, a Központi Statisztikai Hivatal számai alapján.

„Nem csak Budapesten, de egész Kelet-Európában tendencia, hogy nő a személyautók száma, ráadásul az autók átlagéletkora egyre magasabb – támasztotta alá Michaletzky Bálint. – Arra számítunk ugyanakkor, hogy ahogy az autómegosztó szolgáltatások egyre érettebbé válnak, a magyar piacon is megfordul majd a folyamat.”


A GreenGóról

A GreenGo 2016 októberében indult budapesti autómegosztó szolgáltatás, amely akkor és máig is az első kizárólag elektromos flottával működő szolgáltatás és a harmadik ilyen a világon. Mára 300, kizárólag elektromos kisautókból álló flottát üzemeltet, amelyet a felhasználók percalapú díjazás mellett egy mobilapplikációval tudnak kényelmesen használni. A mobilapplikáción keresztül a felhasználók lefoglalhatják a hozzájuk legközelebb eső autót, választhatnak a töltöttségi szintjük alapján, ha nagyobb távolságra mennének, és folyamatosan nyomon követhetik az eltelt időt és a kapcsolódó költségeket. Az applikációban a korábbi bérlések visszaellenőrizhetők, így teljesen transzparens és visszakövethető a felhasználás és a számlázás.

Egy GreenGo autó – a megosztott közösségi felhasználásnak köszönhetően – egy átlagos napon minimum egy tucat közlekedő (magánember és céges felhasználó) célba jutását szolgálja, a szolgáltatás tehát valódi közösségi közlekedési megoldást jelent Budapest számára.

Az ÁNTSZ légszennyezettségi adatai alapján Budapest számára fontos, hogy minél gyorsabban és minél nagyobb mértékben terjedjen el az elektromos autózás. Ennek a terjedésnek a leghatékonyabb eszköze ma a GreenGo, amely a többmilliós egyéni befektetéssel szemben – amit egy elektromos autó megvásárlása jelent – már percenként 65 forinttól lehetővé teszi, hogy bárki élvezze a tiszta és kényelmes elektromos autózás előnyeit.

 

Forrás