Tematikus tanösvényekkel bővült a Kajla-program

Tematikus tanösvényekkel bővült a Kajla-program

Országszerte húsz kirándulási útvonalat ajánl a kisiskolások és családjaik figyelmébe Kajla-körök néven szerdától a Kajla-program – közölte Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő a témában tartott sajtótájékoztatón. A Kajla-körök a hasonló nevű program részei, amelynek fő célja, hogy az alsó tagozatosok és családjaik közül minél többen utazzák be az országot és megismerjék annak természeti, történelmi kincseit. A Magyar Turisztikai Ügynökség 2019 nyarán indította el a Kajla-programot. A kezdeményezés számos utazási és más kedvezményt kínál. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett arra, hogy a koronavírus-járvány Magyarországon is…

Tovább Tovább

Capri szigetén szigorúbb szabályok érvényesek a turistákra

Capri szigetén szigorúbb szabályok érvényesek a turistákra

Újra szigorították az óvintézkedéseket Capri szigetén, ahol a hét utolsó három napján – este hat órától hajnali négyig – ismét kötelezővé tették a szájmaszk viseletét a turisták túlzott tömörülése és a szűrt fertőzöttek számának növekedése miatt. Péntek este hat órakor lépett életbe a sziget polgármestere, Marino Lembro által elrendelt intézkedés. Hajnali négyig ismét kötelező a szájmaszk viselése nemcsak az éttermekben és üzletekben, hanem Capri városközpontjának terein, utcáin is. Ugyanígy szombaton és vasárnap is, este hattól, hajnali négyig érvényes az óvintézkedés….

Tovább Tovább

Mutatjuk a MÁV új hálókocsiját – USB, wifi és olvasólámpa is lesz

Mutatjuk a MÁV új hálókocsiját – USB, wifi és olvasólámpa is lesz

Elkészült az első felújított CAF hálókocsi, ami először Zürich felé közlekedik a Kálmán Imre-Wiener Walzer EuroNight szerelvény részeként.  Korábban már a kilencből öt fekvőhelyes és a szintén kilencből hét étkezőkocsi újult meg a MÁV-START arculatával. A második hálókocsi várhatóan szeptemberre készül el, a további kocsik műszaki és esztétikai megújítása pedig folyamatos. Az utasélményt fokozó fejlesztések során, a MÁV-START új arculati terve alapján elkészült a légkondicionlált CAF hálókocsi külső fényezése, valamint teljesen megújultak a hálófülkék is. Immár lehetőség van a vezeték nélküli…

Tovább Tovább

Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot

Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot

Tömegesen hagyják el a holland turisták Horvátországot, valamint mondják le előfoglalásaikat, miután Hollandia néhány napja úgynevezett narancssárga listára tette az országot, azaz nem ajánlja az odautazást, az onnan hazatérők számára pedig 14 napos karantént rendel el – írta az N1 horvát hírcsatorna. Davor Bozinovic horvát belügyminiszter a sajtónak úgy nyilatkozott: a külügyminisztérium és a turisztikai érdekképviseletek azon dolgoznak, hogy eloszlassák a félreértéseket. Mindenki, aki a tengerre jön, biztonságban van – mondta. Csak júliusban valamivel több mint 45 ezer holland turista…

Tovább Tovább

Másfél milliárd forintos fejlesztés indul a szigetvári várban

Másfél milliárd forintos fejlesztés indul a szigetvári várban

Megújult várkerttel, várfalsétánnyal és különleges, interaktív kiállítással is várja a látogatókat a szigetvári vár 2022. második felében, a mintegy másfél milliárd forintos turisztikai fejlesztés alapkövét pénteken tették le a beruházás helyszínén. Virág Zsolt, a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram miniszteri biztosa azt mondta: a vár kazamatáiban kialakított élményalapú, egyedülálló atmoszférájú tárlaton az 1566-os ostrom emlékére egy Ikarusz 66-os buszból készült “időgép” segítségével invitálják időutazásra az érdeklődőket, akik “segíthetnek Zrínyi Miklósnak az ostrom elleni felkészülésben”. A vendégek a kiállítás többi részében…

Tovább Tovább

Ilyen fiákerek sem voltak még Bécsben!

Ilyen fiákerek sem voltak még Bécsben!

Júliustól szeptemberig tart az osztrák főváros legújabb kezdeményezése, a Bécsi Kultúrfiáker. A krimi, zene és irodalom témában szervezett lovaskocsis utak célja a város új perspektívából való felfedezése. Akik júliusban, augusztusban vagy szeptemberben Bécsbe látogatnak, kipróbálhatják a legújabb programot, amit három téma köré szőttek a szervezők: Bécs, művészet és lovak. Susita Fink színházi művész és Martina Michelfeit-Stockinger fiákertulajdonos szerették volna az ember és állat közötti kapcsolatot elmélyíteni, miközben az érdeklődők Bécs misztikusabb arcát is megismerhetik. A “Kultúrfiáker” keretében elegáns hintókon különböző…

Tovább Tovább

Kirándul a család: elindultak a Kajla körök!

Kirándul a család: elindultak a Kajla körök!

Újabb állomásához érkezett a Kajla program: július 22-től elérhetők a Kajla körök! A kampány középpontjában olyan tematikus tanösvények, körtúrák, családbarát kirándulóhelyek állnak, amelyek a kisgyermekes családok részére is könnyen bejárhatók. A program azon túl, hogy népszerűsíti a környezettudatos természetjárást, a belföldi turizmus élénkítését is szolgálja. A Magyar Turisztikai Ügynökség által 2019 nyarán útjára indított, kifejezetten gyermekeknek szóló nyári kampány célja az volt, hogy a lehető legtöbb általános iskolás megismerje és családjával beutazza Magyarországot, minél több élményt gyűjtsön. A gyermekek Kajlát…

Tovább Tovább

Balatonbogláron egyszerre négy turisztikai fejlesztést adtak át

Balatonbogláron egyszerre négy turisztikai fejlesztést adtak át

Elkészült négy, a balatonboglári Várdombot érintő turisztikai fejlesztés, több nagyberuházás pedig még folyamatban van, közel 800 millió forintnyi támogatással fejlődik az idén a város – mondta Mészáros Miklós (Fidesz) polgármester az MTI-nek csütörtökön a befejezett projektek átadó ünnepsége után. A polgármester a turisztikai fejlesztésekben jól együttműködő “mesterhármasnak” nevezte az átadott attrakciókhoz egyedi döntések alapján vissza nem térítendő állami támogatást nyújtó Magyar Turisztikai Ügynökséget (MTÜ), az önkormányzatot, és a Várdomb szolgáltatásait – köztük bobpályát, kalandparkot – üzemeltető helyi vállalkozást, a Sziszi…

Tovább Tovább

Új-Zéland: alakul a szezon, Dél-Amerika: hatalmas havazások

Új-Zéland: alakul a szezon, Dél-Amerika: hatalmas havazások

Ilyenkor nyáron az igazi télimádók a Föld déli félteke felé fordítják tekintetüket és nagyokat dobban a szívük egy-egy hatalmas havazás láttán. Hóból idén sincs hiány, de a koronavírus helyzet több síterep sorsát már a szezon előtt eldöntötte, de van olyan ország is, ahol szinte a megszokott módon lehet síelni. Forrás