Az Iberostar saját chartercéget alapít

Az Iberostar saját chartercéget alapít

Miközben a válság súlyosan érintette a légiközlekedést, akad cég, amely most száll be ebbe az iparágba: a spanyol szállodaüzemeltető, az Iberostar charter légitársaságot alapít.

A 9 országban 120 hotelt üzemeltető Iberostar új légicége a World 2 Fly nevet kapta, a vállalatcsoport egyik vezetője azt mondta, az első időszakban a Karib-térségbe szeretnének járatokat nyitni, és ehhez a szavai szerint repülőgépet is szereztek – írta az airportal.hu.

A cikk szerint egy Airbus A350-essel már rendelkeznek, és rövidesen leszerződnek egy másodikra is, a gépekkel Mexikóba, a Dominikai Köztársaságba és Kubába repülnének. A tervek szerint a World 2 Fly a jövő nyári menetrendi időszak elején, 2021 márciusában indulna el.

Forrás