Kormányzati segítséget kér a fürdőszövetség

Kormányzati segítséget kér a fürdőszövetség

A Magyar Fürdőszövetség a 18.000 munkavállalót foglalkoztató és 95-100 milliárd forint közötti forgalmat generáló hazai fürdőágazat képviseletében Magyarország Kormányának azonnali intézkedését kezdeményezi a COVID-19 koronavírus járvány okozta súlyos gazdasági helyzetben.

A hazai turizmus legmeghatározóbb mozgatórugói egyértelműen a hazai fürdők. A 15 leglátogatottabb desztináció között 13 fürdőváros található. A vendégéjszakák 71 %-a olyan településen keletkezik, ahol turisztikailag releváns fürdő működik. A vendégeket – néhány kivételes esettől eltekintve – alapvetően nem a szálláshelyek, hanem az adott desztináció kínálatában szereplő attrakciók motiválják az utazási döntéseikben. Ha az ország fürdőinek működése ellehetetlenül, azzal a turizmus utolsó, még álló mentsvára, a vidékre irányuló belföldi turizmus is leáll. – írta közleményében a szövetség.

“A fürdők a tavaszi veszélyhelyzet idején felélték a végső tartalékaikat és csak kivételes esetben számíthatnak arra, hogy a tulajdonos önkormányzat pénzügyi segítséget tudna nyújtani nekik. Időközben arra kényszerültek a fürdők, hogy megkezdjék a létszámleépítéseket, ami első lépésben a meglévő munkavállalói állomány10-30%-át érinti. Az ágazatban foglalkoztatott 18 ezer munkahelyből tehát már az ősszel 6 ezer munkahely megszűnése fenyeget.”

Egy szeptember elején készült reprezentatív felmérés szerint külső likvid forrás bevonása nélkül a magyar fürdők 76,15 %-a nem képes eljutni a túlélést jelentő 2021. évi nyári főszezonig. A fürdők 2020-ban a bevételeik 40-70 %-át biztosan elveszítik, és az általunk jelenleg ismert prognózisok ennek a trendnek a folytatódását vetítik előre 2021 első félévére is. A helyzet már olyan súlyos, hogy a fürdők működőképességének fenntartása csak azonnali, vissza nem térítendő likvid forrás bevonásával lehetséges – állapították meg.

“Számításaink szerint az eddig kiesett és még kieső bevételek részbeni visszapótlása és a munkahelyek megtartása legalább 2021 nyaráig összességében 35 milliárd forint nagyságú likviditási alap vissza nem térítendő támogatás formájában történő biztosítását igényli. A fürdőktől a 18 ezer munkavállaló foglalkoztatása révén az államháztartásba évente 28,3 milliárd Ft, az áfa-ból további 15 milliárd Ft folyik be, így ennek a tisztán hazai gazdasági ágnak a megmentését 2020-21-ben biztosító likviditási alap arányosnak tekinthető. A tavasszal összeállított Fürdővédelmi Akcióterv középtávú javaslatcsomagunkat változatlanul fenntartjuk, most azonban azonnali ágazatmentő beavatkozásra van szükség.” – olvasható a közleményben.

Forrás