Riasztó ENSZ-adat a turizmus bevételkieséséről

Riasztó ENSZ-adat a turizmus bevételkieséséről

Közel 2000 milliárd dolláros bevételkiesése lesz 2021-ben a globális turisztikai ágazatnak – közölte az ENSZ turisztikai szerve, amely lassúnak és kifejezetten “törékenynek” látja a szegmens talpra állását – írta a Napi.hu.

A cikkben az olvasható, hogy az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) legfrissebb előrejelzése szerint olyan súlyosan érintették a turizmust a koronavírus okozta globális lezárások, hogy csak ebben az évben nagyjából 2 billió dolláros bevételkiesést könyvelhet el. Annak ellenére, hogy az elmúlt hónapokban némi javulást érzékeltek, a szervezet arra figyelmeztet, hogy a “küzdelemnek” koránt sincs vége, ugyanis az egyenlőtlen oltási arányok és az új Covid-variánsok nem várt korlátozásokat idézhetnek elő.

Az omikron nevű koronavírusváltozat miatt például több tucat ország részlegesen vagy teljesen lezárta határait és újra szigorú beutazási korlátozásokat rendeltek el, ezzel az év legforgalmasabb – karácsonyi időszakában- is komoly “károkat” okozva. Annak ellenére ugyan, hogy az idén nagyjából 70-75 százalékkal kevesebb turista indult útnak, 2021 harmadik negyedéve a korlátozások ellenére is biztatónak tűnik – mondta Zurab Pololikashvili, az UNWTO főtitkára.

Egyes régiókban, például a Karib-térségben, valamint Észak- és Közép-Amerikában a számok már a tavalyi adatokhoz képest javultak, de az ázsiai- és a csendes-óceáni térségben 95 százalékkal kevesebb vendég érkezett, mint 2019-ben. A júliustól szeptemberig tartó időszakban például Horvátország, Törökország és Mexikó is erős fellendülésről számolt be, köszönhetően az Európa-szerte gyorsan beadott első oltásoknak és az utazási korlátozások enyhítése miatt.

Forrás