Járvány után szabad az út Egyiptomba

Járvány után szabad az út Egyiptomba

Egyiptom feloldott minden, a Covid-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozást. A turistáknak már nem kell bemutatniuk sem oltási igazolást, sem negatív tesztet ahhoz, hogy beutazhassanak az észak-afrikai országba – írta a turizmus.com.

A portál a helyi és nemzetközi sajtóértesülések alapján azt írta, hogy a döntést június 16.-án hozta meg az ország járványügyi és egészségügyi válságkezelésével foglalkozó legfelsőbb bizottsága az Egyiptomban és külföldön tapasztalható csökkenő pandémiás esetszámok alapján.

Emlékeztettek: korábban minden Egyiptomba érkező utazónak 72 óránál nem régebbi negatív PCR-tesztet, vagy 24 óránál nem régebbi antigéntesztet kellett bemutatni, az oltottakat kivéve. Az oltottság igazolásához megfelelő volt a magyar védettségi igazolvány is, mivel Magyarország és Egyiptom tavaly november végén megállapodott, hogy kölcsönösen elismerik egymás vakcinaigazolásait.

Forrás