Oktoberfest: félidőig 3 millió vendég

Oktoberfest: félidőig 3 millió vendég

Noha erősen kezdett az Oktoberfest, összességében visszaesett a látogatók száma a müncheni Oktoberfesten a koronavírus-járvány előtti időkhöz képest, de a bűncselekmények száma is csökkent a világhírű sörfesztivál félidős mérlege szerint.

Az október 3-ig tartó rendezvény első nyolc napján hárommillió vendéget regisztráltak, ami a legutóbbi, 2019-es Oktoberfesthez viszonyítva háromszázezeres elmaradás. A visszaesés elsősorban az évszakhoz képest szokatlanul hideg időjárásnak tulajdonítható a fesztivál vezetősége szerint. Az előrejelzések sem kedvezőek, egész héten esős idő várható 15 Celsius-fok körüli csúcshőmérséklettel.

Ezért a Terézia-réten (Theresienwiese) sorakozó sörsátrak között felállított fagylaltosstandoknál kivételesen forralt bor is kapható – írta a tz című müncheni lap, amely szerint az ital illata karácsonyi hangulatot kölcsönöz az Oktoberfestnek.

Az idén nemcsak kisebb a tömeg, hanem a rendőrség félidős kimutatása szerint a légkör is békésebb. Eddig 923 alkalommal riasztották a rendőröket, ez csaknem százzal kevesebb a 2019-es fesztivál első felében regisztrált 1010-nél – áll a tz beszámolójában idézett rendőrségi összefoglalóban, amelyben kiemelték, hogy a fesztiválon “többnyire nagyon pozitív és békés hangulat figyelhető meg”.

Csökkent a sörfogyasztás is, mintegy 15 százalékkal. Ugyanakkor az ital minden eddiginél drágább, korsónként (1 liter) 12,60-13,80 euró (5166-5658 forint) közötti összeget kérnek érte, ez csaknem 16 százalékos emelkedés 2019-hez képest.

Az első Oktoberfestet 1810-ben rendezték. 1819-ben nyilvánították évente tartandó népünnepélynek, kezdetét pedig a barátságosabb időjárású szeptemberre hozták előre. Háborúk és járványok miatt eddig 26-szor maradt el, így az idei a 187. Oktoberfest a bajor tartományi fővárosban. (MTI)

Forrás