A budavári Hilton rejtett találkozóhelye: Lobby Café & Bar

A budavári Hilton rejtett találkozóhelye: Lobby Café & Bar

Amikor a csodás budai Vár történelmi utcáit járva szeretnénk megpihenni, vagy egy rövid üzleti tárgyaláshoz keresünk diszkrét helyszínt, ahol egy könnyű ebéd, netán vacsora mellett beszélhetjük meg a legfontosabbakat, a Hilton Budapest rejtett kincse, a Lobby Café & Bar lehet a legbiztosabb megoldás.

Miközben manapság ma már a luxus szállodák esetében is természetes, hogy a város részévé válva az utca felé is megnyitják a trendivé varázsolt éttermeiket, kerthelyiségeiket, a budai Vár történelmi negyedébe szervesen illeszkedő Hilton Budapest építészeti adottságai az elegáns kívülálló szerepét teremtették meg. Pedig a főváros ékességének számító Halászbástya és a Mátyás Templom szomszédságában álló szálloda étterme a Láng Bistro & Grill már önmagában is megér egy gasztronómiai utazást. Mellette, a szálloda halljában található az a megjelenésével világvárosi atmoszférát nyújtó Lobby Café & Bar, ami reggel 8-tól egészen éjfélig készen áll arra, hogy egy hideg itallal, vagy forró kávéval, netán egy könnyű, egészséges étkezés ajánlatával, oázisként várja a vári forgatagból betérő vendéget.

Ez a bár és egyben bisztró jellegű rejtekhely nemcsak azért különleges, mert a Hilton stílusosan elegáns belső terének része. Hanem azért is, mert miközben a komfortos kanapékon akár órákig is kellemes elüldögélni és beszélgetni, a Duna felőli üvegportál bárszékeiről kitekintve, a magyar történelem múltjába kalauzolnak a IV. Béla király korában, az 1247-es tartárjárás után épített domonkos rendi szerzetesek egykori kolostorának kőmaradványai. Távolabb tekintve pedig a Duna és a hidak fenséges látványa, valamint a pesti belváros panorámája nyújt végeláthatatlan néznivalót.

A Lobby Café & Bar-ban a szó szoros értelmében igaz, hogy mindent ad, ami „a szem-szájnak ingere”. És nemcsak a páratlan panoráma és bár bensőséges hangulatú berendezése okán, hanem azért is, mert klasszikus bárpult vitrinjében sorakozó süteménycsodák is erőteljesen vonzzák a tekintetet. Az étlapon pedig egy gyors, kellemes és könnyű étkezés tökéletes fogásai sorakoznak a csésze tradicionális gulyáslevestől a mangalica sonkatálon át a többféle módon összeállított Cézár salátáig. A minden ízlésű vendég számára megfelelő alternatívát kínáló ételsor klasszikus nemzetközi darabja a sült hal és sült krumpli, vagyis a Fish and Chips. Mellette pedig a Hilton két ikonikus bisztro fogása gondoskodik arról, hogy akik a világban másutt is Hilton vendégek voltak, a budai Várban is otthonosan érezzék magukat. Így aztán a főtt csirkehússzeletekkel, sült szalonnával, salátával, paradicsommal és majonézzel gazdagított, sült krumplival tálalt Club szendvics mellett természetesen az ikonikus Hilton Burger is az étlap elmaradhatatlan darabja. Amelynek ízharmóniája már csak azért is összetéveszthetetlen, mert a speciális buciba gazdagon elhelyezett paradicsom saláta, bacon mellett arra a húspogácsára olvasztják rá az ízletes sajtszeletet, ami a világ minden Hiltonjába ugyanabból a forrásból kerül a konyhába.

Egyszóval több oka is van annak, miért érdemes hétköznap, vagy a hétvégén, akár az üzleti partnerekkel, vagy a családdal is betérni a budavári Hilton Budapest, rejtett, vagy inkább eddig még kevéssé felfedezett Lobby Café & Bar-jába amely szinte éjjel-nappal meghitt gasztro-oázist nyújt a betérőnek.

Érsek M. Zoltán

Forrás