Nyírbátor: a Báthoriak és a sárkányok földje

Nyírbátor: a Báthoriak és a sárkányok földje

A keleti határvég apró, de annál romantikusabb történetű települése Nyírbátor, amelynek történelmét a fejedelmek, főurak, turisztikai jelenét pedig a szépséges történelmi építmények határozzák meg.

Ha Nyírbátorban járunk, a Minorita és a Református templom között húzódó 450 méter hosszú Várostörténeti sétányon valósággal megelevenedik a múlt és a legendák világa: életnagyságú szoborillusztrációk kíséretében ismerhetjük meg a Szentvér utca legendáját és a Báthoriak történetét. Ha pedig a sárkányos szoborhoz érünk, egy percig se lepődjünk meg azon, miként kerülnek a legendabeli félelmetes állatok a mai nyírbátori járás központjába. A legenda szerint ugyanis, Szent István királyunk idejében, a Báthoriak Vid nevű őse győzte le azt a sárkányt, amely a környéken félelmet keltve pusztított. Ezért került be a hőstettet bizonyító három sárkányfog a Báthori-féle sárkányos címerbe.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében található város történelmét, a Báthoriak mellett olyan, egymást váltó fejedelmek és főurak határozták meg, mint a Bethlenek, a Rákócziak és a Károlyiak. Ennek is köszönhető, hogy a sárkányok földjének is nevezett városba van miért elutazni. Nevezetességei közül a legismertebb a 15-16. századi református Szent György templom, a barokk minorita templom és a Báthori-várkastély, amely a Báthori család XIV. századi udvarházának helyén épült a XV-XVI. században.

Az idők folyamán a várkastély több átalakításon is átesett, miközben a történelem pusztításai is nyomot hagytak rajta – az épület teljes felújítására végül 2006-ban került sor. Jó időben már a várkastélyt körülvevő, rendezett parkban is érdemes sétálni és élvezni a természetet csodáit, hogy azután egy kellemes időutazásra induljunk a várkastély sokat látott falai közé. Az épület izgalmas látnivalója az a panoptikum, amely a történelmi Báthori család tagjait és korát mutatja be korhű környezetben, életnagyságú figurákkal. Az épület megújulása kapcsán, a rendezvényturizmust szolgáló modern konferenciatermet is kialakítottak.

Nyírbátor másik, jelentős látnivalója a település legnagyobb és legismertebb gótikus építészeti emléke, a református templom. Amit Báthori István erdélyi vajda építtetett Szent György tiszteletére a XV. század végén.

Az eredetileg katolikus templom, amely a XVI. század közepén reformátussá vált, messze híres egyedülálló szépségű hálóboltozatáról, csúcsíves ablakairól, az 500 éves katolikus oltáráról, a reneszánsz papi ülőhelyről, valamint a bibliai szimbólumokat tartalmazó díszítéseiről. Az utazó azonban még ennél is többet kap, ha ellátogat a templomhoz, mert mellette áll Magyarország legnagyobb és legszebb, fából készült haranglába. Ráadásul a templom kitűnő akusztikáját kihasználva rendszeresen tartanak a falai között olyan hangversenyeket, amelyek már önmagukban is felejthetetlen élményt ígérnek a városba látogatóknak.

Meichl Frida

Forrás