Visszavágott a Lufthansa a Ryanair-nek

Visszavágott a Lufthansa a Ryanair-nek

A Lufthansa-csoport szállította a legtöbb utast Európában 2017-ben, ezzel visszavette a Ryanairtől a forgalom alapján legnagyobb európai légitársaság címet.

A német csoport közleménye szerint utasforgalmuk az előző évihez képest 18,6 százalékkal 130 millióra nőtt, a járatok kihasználtsága pedig átlagosan 80,9 százalék volt, 1,8 százalékponttal magasabb, mint egy évvel korábban. A Ryanair korábbi tájékoztatása szerint az ír cég 2017-ben 129 millió utast fuvarozott – emlékeztetett a távirati iroda.

A taglégitársaságok közül a Lufthansa 6,1 százalékkal több, 66,2 millió utast vitt, a Swiss 5,3 százalékkal 18,9 millióra, az Austrian Airlines 12,8 millióra növelte utasai számát. A céghez tartozó Brussels Airlines és Eurowings diszkontok forgalma 77 százalékkal javult és 32,6 millió utast tett ki.

Az Air France-KLM 2017-ben összesen 98,7 milliós utasforgalmat bonyolított, ez 5,6 százalékkal több, mint 2016-ban, a járatok töltöttsége sok diszkont légitársaságénál is magasabb: 87,2 százalékos (plusz 1,4 százalékpont) volt. Az International Airlines Group cégei (British Airways, Iberia, Aer Lingus, Vueling) az előző évben 104,8 millió utast fuvaroztak, 4,1 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.

The post Visszavágott a Lufthansa a Ryanair-nek appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás