LOT: új járat Budapest és London között

LOT: új járat Budapest és London között

Krakkó, New York és Chicago után jövő februártól London legközpontibb légikikötője is elérhető lesz Budapestről a lengyel nemzeti légitársaság, a LOT újabb terjeszkedésének köszönhetően. Az új járatra már jegyek is vásárolhatók.

Február 18-tól naponta kétszer közlekedik majd Budapest és London között a LOT – jelentette be csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, valamint Rafal Milczarski, a lengyel légitársaság vezérigazgatója. A lépéssel a LOT egy olyan repülőteret célzott meg hazánk fővárosából, amellyel jelenleg nincs közvetlen összeköttetése Ferihegynek. Az 1987-ben épült London City Nemzetközi Repülőtér előnye, hogy alig 10 kilométerre található London nyüzsgő központjától, így főként az üzleti célból utazók számára lehet hasznos. A légikikötő kapacitása az egyetlen kifutópálya és a zajszennyezés miatt korlátozott, vagyis csak kisebb gépek forgalmát tudja bonyolítani.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) kezet fog Rafal Milczarskival, a LOT lengyel légitársaság vezérigazgatójával a LOT jövőre induló Budapest-London járatáról tartott sajtótájékoztatón a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2018. június 21-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A LOT az útvonalon két vadonatúj Embraer E190-es típusú repülőgépet fog üzemeltetni, hiszen – vasárnap kivételével minden nap – reggel 7 órakor és – szombat kivételével minden nap – délután 17 óra 15 perckor is indul majd gép Londonba. Az egyenként 106 utas befogadására alkalmas gépmadarak a több mint két órás repülést és a fél órás várakozást követően indulnak vissza a bázisukra, Budapestre, ahol 12 óra 45 perckor, illetve 23 órakor landolnak február közepétől.

A magyar fél a járatindítástól elsősorban a magyar-brit üzleti kapcsolatok fellendülését várja, továbbá azt, hogy a Brexit után is szoros marad az összeköttetés Magyarország és Nagy-Britannia között.

A lengyel légitársaság első embere végezetül kijelentette, hogy továbbra is figyelik az eddigi terjeszkedéseikre kedvezően reagáló magyar piacot, új járataikon pedig nemcsak magyar légiutas-kísérőket, hanem 2019-től magyar pilótákat is alkalmazni fognak.

Boruzs Álmos

The post LOT: új járat Budapest és London között appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás