Ökoturizmus – Láncreakció

Ökoturizmus – Láncreakció

A MagyarországOn versenyre 70 nevezés érkezett idén – ebből választotta ki a 13 tagú szakmai zsűri a legjobbakat. A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság két díjat is elhozhatott – arany minősítést nyert az új jegyrendszere, ezüst fokozatot pedig a cég új arculata.

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) 3 megyére kiterjedő ökoturisztikai élménykínálata három megyében több mint száz élményelemet tartalmaz, amelyek között vannak bemutatóhelyek, tanösvények, barlangi túrák, szakvezetések, kilátópontok, stb. Az eddig egymástól független élménypontokból a BNPI 2017 második felében hálózatos kínálati csomagot alakított ki, amelynek sarokpontjai a BNPI legnagyobb forgalmú bemutatóhelyei, amelyek egyben a hálózat információs pontjai is. A hálózatosodás lehetővé teszi a térség ökoturisztikai élményeinek komplex turisztikai termékké alakítását.

Ezt a folyamatot segíti a BNPI 2018 tavaszán bevezetett új, egységes jegyrendszere, amely a lillafüredi Szent István- és Anna-barlangban, az Ipolytarnóci Ősmaradványoknál, a szilvásváradi Millenniumi kilátóban, valamint a felsőtárkányi Nyugati kapu Látogatóközpontban került bevezetésre, s becsatornázza a kínálatba a szakvezetett túrákat is. Minden jegy egyben 10-20% kedvezményt biztosít egy következő bemutatóhely díjából, illetve egy további kedvezményt nyújt egy szakvezetett túrán való részvétel díjából is, továbbá elérhetővé teszi a BNPI mobil alkalmazását (GUIDE@HAND BNPI), amely guide a BNPI tanösvényhálózatához.

2018 májusában a jegyrendszer a QARD rendszert használó online vásárlási lehetőséggel bővült, amelynek előnye, hogy nincs környezetterhelés, kedvezőbb áron tudják a vendégek online venni a belépőt, mint a helyszínen, nincs sorbanállás a jegyvásárlásnál, tervezhetőbb a program a vendégeknek és a bemutatóhelyeknek is, ráadásul júliustól kedvezményrendszert is kialakít a BNPI a regisztrált felhasználóknak.

Komplex új arculat az ökoturisztikai célközönség bővítésére

A BNPI évtizedeken át használt bábakalácsos címeréhez nem készült részletes arculati kézikönyv, az információs kiadványok, tanösvénytáblák, stb. grafikai tervezésében teljes szabadságot kaptak mindig a tervezők a forma- és a színvilág tekintetében is. Problémát jelentett továbbá, hogy a Bükki Nemzeti Parknak (amely csak a Bükkre korlátozódik), s a 3 megyét átölelő BNPI-nek nem volt külön arculata vagy logója, a Nemzeti Park logójának használata Nógrádban vagy a Mátrában a vendégek számára értelmezhetetlen volt.

A Robin Design által tervezett új arculat megőrzi a Nemzeti Park területén a bábakalácsos címert, azonban biztosítani tudja a bemutatóhelyek, tájegységek önálló vizuális megjelenését. Mindemellett fontos célja a tizen- és huszonéves baráti társaságok számára a BNPI ökoturisztikai kínálatának trendivé tétele (ez az a korosztály, akik elsősorban a környezeti nevelési programokon találkoztak nagyrészt iskolai keretek között korábban ezzel a kínálattal).  

Az új arculat eszközrendszere

• komplex online portfolió – www.bnpi.huwww.osmaradvanyok.hu honlapok, valamint a GUIDE@HAND Bükki Nemzeti Park Igazgatóság mobil alkalmazás, valamint közösségi média avatarok és egyéb online eszközök

• az új jegyrendszer

• új táblarendszer (fokozatos cserével)

• egységes kiadványok

• különleges kiadványtárolók

• a BNPI boltjaiban forgalmazott új arculatos termékek

The post Ökoturizmus – Láncreakció appeared first on Az Utazó Magazin.

Forrás