Thomas Cook-csőd – ezernél több járat kell a brit utasok hazaszállításához

Thomas Cook-csőd – ezernél több járat kell a brit utasok hazaszállításához

A brit közlekedési miniszter szerint a csődbe ment Thomas Cook utazási iroda 150 ezer brit utasát kell hazaszállítani 50 országból, és ehhez több mint ezer bérelt repülőjáratra lesz szükség a következő két hétben – közölte az MTI.

Grant Shapps, aki szerdán tájékoztatta a londoni alsóház képviselőit a legnagyobb és legrégibb brit utazásszervező cég hétfőn bejelentett csődjének következményeiről, elmondta: a hazaszállítási művelet eddigi két napján 30 ezernél több brit utas tért haza a brit polgári repülésügyi hatóság (CAA) által szervezett 130 ingyenes charterjárattal.

Shapps tájékoztatása szerint szerdán további 16 500 utas érkezett vissza 70 bérelt repülőgéppel. A már hazatért utasok 95 százaléka arra a brit repülőtérre érkezett, ahonnan a Thomas Cooknál befizetett utazása elindult. Az első két napon a kormány ingyenes továbbutazási lehetőséget biztosított 2300 olyan utasnak, aki más repülőtérre érkezett vissza – mondta a közlekedési miniszter.

Grant Shapps szerint a hazatelepítési műveletben résztvevő repülőgépek különböző mérete és a repülőterek fogadóképessége közötti eltérések miatt fordul elő, hogy az utasok egy része nem oda a tér vissza, ahonnan elindult. A műveletben részt vesz a Malaysia Airlines egyik Airbus A380-as óriásgépe is.

A CAA a Thomas Cook súlyosbodó pénzügyi helyzetének híreire már korábban kidolgozta a Matterhorn-művelet nevű készenléti tervét az utazási iroda szervezésében külföldön tartózkodó brit utasok hazaszállítására. Shapps elmondta: ez lesz Nagy-Britannia történetének eddigi legnagyobb ilyen jellegű békeidőbeli művelete.

Becslések szerint a külföldi érdekeltségeket is beleszámítva meghaladhatja a 600 ezret azoknak az utasoknak a száma, akik a Thomas Cook által szervezett utakon vettek részt a csőd bejelentésének idején.

Az 1841-ben Thomas Cook üzletember által alapított cég világszerte 22 ezer, Nagy-Britanniában 9 ezer alkalmazottat foglalkoztatott, és 94 repülőgépből álló saját légitársasága is volt. A cég hónapok óta pénzügyi nehézségekkel küszködött; a március 31-én zárult fél évről 1,5 milliárd font (570 milliárd forint) adózás előtti veszteséget jelentett.

Forrás