Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója

Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója

2020 február 1-től Szűts Ildikó a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. új vezérigazgatója – jelentette be a fővárosi önkormányzat.

A szakember az ELTE Bölcsészettudományi Karán, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Saját tanácsadó céget hozott létre, amely partnere volt számos nemzetközi nagyvállalatnak.  11 éven keresztül dolgozott vezető beosztásban a Magyar Postánál, amelynek 2008-2010 között a vezérigazgatója volt.

2010 és 2014 között az OTP Bank Nyrt. elnöki főtanácsadója. 2007-től az Országos Humánmenedzsment Egyesület elnöke, a Pécsi Tudományegyetem és a Budapesti Gazdasági Főiskola címzetes docense. Innovatív vezetői munkájáért a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjét kapta, majd elnyerte az Amerikai Kereskedelmi Kamara Women of Excellence díját. A Menedzserek Országos Szövetségében a felügyelőbizottság tagja.

A Főpolgármesteri Hivatal gyakorlatának megfelelően Szűts Ildikó nyílt pályázaton nyerte el megbízatását.

Forrás