Megindult a hatósági ellenőrzés a kínai járatokkal érkező utasoknál

Megindult a hatósági ellenőrzés a kínai járatokkal érkező utasoknál

Hatósági döntés értelmében minden Kínából közvetlen járattal érkező utast az országba belépés előtt, még a repülőtéren hőmérős szűrésnek kell alávetni. Az első érintett járat, amelynek érkező utasait megvizsgálják, az Air China január 31-én, 18:50-kor Minszk érintésével Pekingből érkező járata.

A szűrést a Repülőtéri Rendőr Igazgatóság irányítása mellett a Budapest Airport szerződött egészségügyi szolgáltató partnere végzi. Az utasok egészségügyi állapotának ellenőrzése, több országban már alkalmazott eljárásrendhez hasonlóan testhőmérséklet-mérés módszerével történik. A határértéket meghaladó testhőmérséklet esetén az egészségügyi szakszemélyzet további vizsgálatokat végez, és dönt a fertőzés gyanúját illetően. Ennek megfelelően az utas folytatja az útját, vagy gyanú esetén az erre felkészült egészségügyi intézménybe szállítják.

A Budapest Airport mindent megtesz, hogy a rendkívüli intézkedésként bevezetett egészségügyi szűrés mellett is biztosítsa a repülőtér gördülékeny működését. Budapest Airport rendelkezik minden olyan eszközzel és felszereléssel, amellyel képes ellátni a rá vonatkozó előírásokat és támogatni tudja a hatóságok munkáját. A repülőtér üzemeltető jelentős készlettel rendelkezik a szükséges védőfelszerelésekből (védőruhák, kesztyűk, maszkok, cipővédők, stb.) és a fertőtlenítéshez szükséges anyagokból, eszközökből, továbbá rendelkezésre állnak a megfelelő elkülönítő helyiségek is. A Budapest Airport maradéktalanul eleget tesz a hatóságok előírásainak és minden szükséges eszközzel támogatja a hatóságok munkáját.

Forrás