Több ezer utas nem érhet partot, mert nem köthetnek ki az óceánjárók

Több ezer utas nem érhet partot, mert nem köthetnek ki az óceánjárók

Miközben a tengerjáró üdülőhajók már a koronavírus első áldozatai közé kerültek és az iparág mára gyakorlatilag leállt, még most is egy tucatnál több óceánjáró keres magának kikötőt – némelyik fertőzött utasokkal, míg mások anélkül, vagy éppen üresen – mivel nincs olyan kikötő amely a járványveszély miatt fogadná őket.

Azután, hogy a koronavírus, vagyis a Covid-19 járvány hatására a hajóstársaságok szakmai szervezete a Cruise Lines International Association (CLIA) március 13.-án jelezte, hogy az amerikai kikötőkből 30 napra szünetelteti a hajók indítását és a világ más tájain is leállt a hajózás még ma is közel húsz hajó szorult az óceánra, a világ minden tájáról útnak indult több ezer utassal és a személyzet tagjaival. A Caribbean&Americas News ezeket gyűjtötte össze:

Zaandam — Holland America

Állapot: a Floridai Fort Lauderdale-be tartott, de ott megtagadták a kikötés lehetőségét.

A Zaandam március 7.-én indult egy dél-amerikai útra Buenos Aires-ből, és eredetileg a chilei San Antonio-ba érkezett volna meg március 21-én, ahol szintén nem fogadták. A vendégek közül 76, a személyzet tagjai közül 117 jelentett influenza-szerű tüneteket, nyolc utas tesztje mutatott ki Covid-19-et és négyen hunytak el. A hajó a chilei Valparaiso-ban megállt, hogy utántöltse készleteit, útközben azonban minden kikötő visszautasította a kikötést. Végül is a társaság egy másik hajójával vittek számukra ellátmányt és új személyzetet.

Arcadia – P&O Cruises UK

Állapot: az angliai Southamptonba tart

Az Arcadia januárban egy 100 napos World Cruise oda-vissza útra indult rendkívül változatos úticélokkal.

Az angliai Southamptonba tér vissza, ahová a tervek szerint 2020. április 12-én érkezik meg úgy, hogy Fokvárosból visszafordulva kihagyja az összes megállót. Jó hír, hogy fedélzeten nem számoltak be koronavírusos tünetről.

Coral Princess-Princess Cruises

Állapot: Fort Lauderdale-be, Floridába tart

A Corall Princess március 5-én indult a chilei Santiagóból, majd egy hétre rá a Princess Cruises bejelentette, hogy leállítja a hajóit. A Princess Cruises megpróbálta elérni azt, hogy a hajón lévő utasok Brazíliában kiszállhassanak, de az Anvisa, a brazil egészségügyi hatóság ezt még azoktól is megtagadta, akiknek visszaigazolt repülőjegyük volt.

A hajó most közvetlenül a floridai Fort Lauderdale-be tart, a fedélzetről nem jelentettek koronavírusos tüneteket. A hajó várhatóan április 4-én érkezik Fort Lauderdale-be.

Pacific Princess –Princess Cruises

Állapot: a kaliforniai Los Angeles-be tart

A Pacific Princess március 21-én kötött ki Ausztráliában, az utasok többsége március 22-én, illetve 23-án szállt le. Azok, akik orvosi okok miatt nem tudtak elrepülni, a Los Angeles felé tartó hajó fedélzetén maradtak. Az egyik utas elmondása szerint a fedélzeten tartózkodó néhány utas korábban a Holland America Amsterdam nevű hajóján utazott, ami március 21-én ausztráliai Fremantle-ben kötött ki.

A Princess Cruises tájékoztatása szerint 115 utas van a fedélzeten, és nincs ismert Covid-19-es eset.

Queen Victoria – Cunard

Állapot: az angliai Southamptonba tart

A Queen Victoria egy 82 napos oda-vissza utazásra indult Dél-Amerika felfedezésére Hamburgból, 2020. január 8-án.

A hajó most a hétvégére visszatér a Southamptonba és az utasok közül senki sem panaszkodik rossz egészségi állapotra.

Queen Mary 2 – Cunard

Állapot: az angliai Southamptonba tart

A Queen Mary 2 egy 113 napos New York-New York útra indult 2020. január 3-án. A legtöbb vendég az ausztráliai Perth-ben szállt ki, ahonnan hazarepült. A fedélzeten nincs ismert koronavírusos eset.

MSC Magnifica – MSC Cruises

Állapot: vitorlázás Európába

Az MSC Magnifica 2020. január 4-én indult el világkörüli útjára. A hajó utasainak nem engedték meg a kiszállást, amikor a hajó március 24-én az ausztráliai Fremantle-ban kikötött. A Magnifica közlése szerint a fedélzeten nincsenek betegek.

Costa Victoria – Costa Cruises

Állapot: lehorgonyzott Civitavecchia-ban, Olaszországban

A Costa Victoria március 25-én érkezett Civitavecchia-ba, Olaszországba. Az út során egy utas pozitívnak bizonyult a koronavírus szempontjából, és Görögországban kiszállt.

Columbus – Cruise & Maritime Voyages

Státusz: az angliai Tilbury-be tart

A múlt héten két Cruise & Maritime Voyages hajó, a Columbus és a Vasco da Gama találkozott a tengeren a thaiföldi Phuket partjától 12 tengeri mérföldre, hogy amint az elnevezték „egyedülálló utas-átadási és hazatérési műveletet” hajtsanak végre. Ezt a döntést azért hozták meg, hogy mindkét hajó utasainak a lehető leggyorsabb hazajutást biztosítsák. A két hajó között 239 utas került át az egyikről a másikra. A brit állampolgárokat átvették az Egyesült Királyság felé tartó Columbusba, míg az ausztrál és az új-zélandi utasok a Vasco da Gama fedélzetén utaztak tovább.

Covid-19 es esetet egyik hajóról sem jelentettek. A Columbus várhatóan április 13-án érkezik Tilbury-be.

Vasco da Gama

Állapot: kikötött Nyugat-Ausztráliában

A Vasco da Gama az ausztráliai Fremantle-ban kötött ki március 28-án,fedélzetén 798 ausztrál és 108 új-zélandi utassal. Az új-zélandi vendégek kiszálltak a hajóról, és március 29-én, vasárnap hazaindultak Perthből.

Március 30-án, a Nyugat-Ausztráliából származó összes Vasco da Gama utas a közeli Rottnest-szigetre utazott, ahol 14 napot tölt el, mielőtt hazamehetne. A fedélzeten nincsenek gyanús Covid-19-es esetek.

Artania – Phoenix

Állapot: kikötött Nyugat-Ausztráliában

Az Artania 2019 december 21.-én 140 napos világkörüli útra indult a németországi Hamburgból, ahonnan a németországi Bremerhavenbe tervezték a visszatérést. A hajó kikötött Nyugat-Ausztráliában.

Az egyik utasnak, aki időközben leszállt a hajóról pozitív volt a koronavírus tesztje. Miután az ausztrál egészségügyi tisztviselők ellenőrizték az utasokat, további 36 utas koronavírus tesztje lett pozitív az érkezéskor.

Oasis of the Seas — Royal Caribbean

Állapot: kikötött Miamiban, Floridában

Az utasok két héttel ezelőtt leszálltak Miamiban az Oasis of the Seas-ről, de a személyzet tagjai a fedélzeten maradnak. Vasárnap a Miami Herald a kaptány feljegyzését kiszivárogtatva arról számolt be, hogy a legénység 14 tagja koronavírus pozitív. A hajót a Bahama-szigeteknél lehorgonyzták, de azóta visszatért Miami partjára, jelenleg a floridai West Palm Beach partjainál horgonyozták le.

Symphony of the Seas — Royal Caribbean

Állapot: Miami, Florida

A Symphony of the Seas, 18 fedélzeti szintjével a világ legnagyobb hajója. Az utasok március 14-én szálltak le Miamiban, de a személyzet tagjai a fedélzeten maradnak. A hajót jelenleg a floridai Palm Beach partján horgonyozták le – a személyzet és közülük a betegek orvosi evakuálása érdekében.

Costa Magica – Costa Cruises

Állapot: A Costa Magica Miami közelében kötött ki, Floridában.

Ezen a héten a személyzet hat légzőszervi tünetek diagnosztizált tagját evakuálták, akiket a Miami-Dade Fire kórházba szállították.

A hajónak nem kapott engedélyt arra, hogy Miamiban kikössön. A hajó korábban Guadeloupe-on kötött ki és onnan az összes utas hazarepült.

Costa Favolosa – Costa Cruises

Állapot: egy másik Costa hajó, a Favolosa is Miami közelében kötött ki.

A tengerjáróról a személyzet hét beteg tagját evakuálták azokkal a beteg utasokkal együtt, akik a Costa Magica fedélzetén voltak. A Costa Magica ugyanis korábban szintén kikötött Guadeloupe-ban, és az utasok ott szálltak át.

Azura – P&O Cruises UK

Állapot: az Azura visszahajózik Southamptonba, vendégek nélkül a fedélzeten. Megérkezése a napokban várható.

Hanseatic Nature — Hapag-Lloyd Cruises

Állapot: A hajó Közép-Amerikából a németországi Hamburgba tart és a tervek szerint április 15-ig érkezik meg, ahol ott is marad. Az összes vendég kiszállt.

Europa – Hapag-Lloyd Cruises

Állapot: Ez a hajó Barbados felé hajózik és a tervek szerint április 3-án érkezik meg. Ez az út arra szolgál, hogy a hajót pihenő helyre állítsák.

Forrás