Galiba fesztiválra készül a 60 éves Vidámpark!

Galiba fesztiválra készül a 60 éves Vidámpark!

A Debreceni Virágkarnevál kísérőrendezvénye 2012. óta a Galiba Gyermekfesztivál, melynek történetében először az eredetileg Lúdas Matyi nevét viselő Debreceni Vidámpark ad teljes egészében otthont augusztus 16. és 20. között.

A rendezvény ideje alatt ingyenesen látogatható és hosszabbított nyitva tartással működő Vidámpark minden eddiginél gazdagabb, egész napos programkínálattal várja majd a szórakozni vágyó nagyközönséget. A városi testvércéggel, a Főnix Rendezvényszervező Kft-vel megvalósuló, Lúdas Matyi ikonikus libájáról elnevezett fesztiválon a rendezvény hagyományaihoz híven az érdeklődők Lúdas Matyi-próbán és -előadáson vehetnek részt, valamint lúd-bemutatót tekinthetnek meg, és Döbrögi kastélyát is bejárhatják.

A közreműködők felolvasások és előadások keretében neves, évfordulós szerzőkről, többek között Csukás Istvánról és Fekete Istvánról emlékeznek majd meg. Mindemellett számos zenés-táncos produkció, hagyományőrző íjász- és harcászati bemutató, kézműves foglalkozások valamint zenélő Kisvasút gondoskodik majd a feledhetetlen családi élményekről. Az állatkerti belépőt váltó vendégek továbbá részt vehetnek a „Fekete István állatai” szakvezetésen, valamint a füvészkedni vágyók Fazekas Mihály nyomába eredhetnek a növénykerti túrán. A színes programkavalkádot a Vidámpark megújult és a jubileumi évben kibővült játékgép-kínálata teszi majd teljessé.

Forrás