Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérő turisták számára

Horvátország részben fedezné a Covid-tesztek árát a hazatérő turisták számára

A horvát idegenforgalmi minisztérium részben fedezné a koronavírustesztek árát azon turisták esetében, akiknek hazatéréskor negatív tesztet kell felmutatniuk a határon – mondta Nikolina Brnjac tárcavezető az RTL horvát kereskedelmi televíziónak adott interjújában.

Erre egyelőre húszmillió kunát (942 millió forint) különített el a tárca – mondta Brnjac, hozzátéve: tisztában vannak azzal, hogy a családoknak ez pluszköltséget jelent. Horvátországban nemrég hatósági árat szabtak a PCR-teszteknek és az antigén gyorsteszteknek. Előbbi ötszáz kunába (23,5 ezer forint), utóbbi kétszáz kunába (9423 forint) kerül. Arra, hogy pontosan mennyivel járulna hozzá a minisztérium a tesztek költséghez, Brnjac azt mondta, erről még egyeztetnek a horvát közegészségügyi intézettel. Nyomatékosította, hogy az olcsóbb tesztek csak a turisták számára lesznek elérhetőek. Azt, hogy ki turista, a napi adatokat mutató horvát e-Visitor rendszer alapján ellenőrizni tudják.

Horvátországban a turizmusból származó bevételek a hazai össztermék (GDP) közel 20 százalékát teszik ki, ezért Zágráb mindenképpen meg szeretné menteni az idegenforgalmi idényt. A tesztek finanszírozása mellett arra is nagy figyelmet fordítanak, hogy a turisták biztonságban érezzék magukat az országban. Ezért az idei év jelmondata a Safe stay in Croatia (Biztonságos tartózkodás Horvátországban).

A miniszter kifejtette, hogy két héten belül megkezdhetik az idegenforgalmi dolgozók oltását is a koronavírus ellen. Közel hetvenezer embert oltanának be, főleg pincéreket, szakácsokat és recepciósokat, valamint a szezonmunkásokat. A nyár elejéig pedig kilencvenezer magánszállásadót is. Bár az oltás önkéntes, a tárca abban bízik, hogy az említett szektorban tevékenykedők nagy része élni fog a lehetőséggel.

Horvátországban az elmúlt napon 1617 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 292 516-ot. Az elmúlt 24 órában 39-en haltak bele a fertőzés okozta Covid-19-betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 6308-ra emelkedett. Kórházban 1870 beteget ápolnak, közülük 182-en vannak lélegeztetőgépen. (MTI)

Forrás