Elektromos autóval az Adriára? A Ford szerint simán!

Elektromos autóval az Adriára? A Ford szerint simán!

A Ford is egyre nagyobb hangsúlyt helyez az elektromos autózásra, és most egy képzelt utazással mutatja meg, hogy a tengerparti nyaralás abszolválása sem jelent különösebb gondot a Mustang Mach-E-vel, amely egy töltéssel, típustól függően 540-610 kilométert tud megtenni, ha okosan vezetünk.

Tegyük fel, hogy a legközelebbi tengerpartra vágyunk, szóval irány Horvátország, pontosabban a festői Opatija! Ez Budapestről elindulva 515 kilométer autózást jelent, méghozzá autópálya-tempóval, ráadásul nemcsak sík vidéken, hiszen a Dinári-hegység szerpentinjein és hágóin is át kell kelnünk. És mivel nyaralni megyünk, meleg időben utazunk (legalábbis reméljük), szóval megy majd a légkondi, az autó pedig meg lesz pakolva utasokkal és mindenféle holmival. Erre szinte biztosan nem lesz elég egyetlen feltöltés, még a nagyobb akkuval sem – de miért is kellene egy lendülettel lenyomni ezt az utat?

Tervezzünk be egy rövid, 20 perces megállót 232 kilométernél, a letenyei határátkelőnél. Ennyi idő alatt az autópálya melletti MOL benzinkútnál majdnem 100 százalékra feltölthetjük az akkumulátort, miközben az utasaink elmehetnek a mosdóba, ihatnak egy üdítőt, és kicsit kinyújthatják a lábukat.

De akkor sincs gond, ha nem teljesen tele akkuval indultunk el otthonról, mert az M7-es magyar szakaszán több mint 10 töltőállomás vár minket az autópálya-pihenőkben, vagy a sztráda közvetlen közelében, szóval bárhol, bármikor megoldható a feltöltés. Ezeken a helyeken több szupergyors DC (egyenáramú) IONITY töltő is található, ahol 10 perc alatt 120 km megtételére elegendő áramot tölthetünk a Mach-E akkumulátorába.

Ha csak kevéssel a határ után szeretnénk tölteni, a 115 kilométeres Letenye-Zágráb szakaszon is számíthatunk legalább 10 állomásra, Zágrábban és környékén pedig szinte mindenhol találhatunk egy töltőpontot.

A Zágrábtól Opatijáig tartó út mentén körülbelül 10-20 kilométerenként akad egy töltőállomás, így még a sűrű nyári forgalomban is biztosan beállhatunk egy szabad helyre.

A Ford Pass Applikáció Inteligens Útvonaltervezőjével pedig már az utazás előtt megtervezhetjük, sőt optimalizálhatjuk (költség vagy idő szempontból) az utazásunkat.

Persze ha már a határnál megoldottuk a töltést, az Opatijáig hátralevő 289 kilométeren már megállás nélkül végigsuhanhatunk, a horvát szállásadó pedig biztosan tud ajánlani néhány töltőt a közvetlen közelben.

Amikor Opatija környékén kirándulgatunk a családdal, bármerre is indulunk a partvidéken, 500-1000 méterenként találunk egy töltőpontot a strandok, éttermek és turistalátványosságok mellett.

Forrás