Közel száz programmal készülnek a Tourinform irodák a turizmus világnapjára

Közel száz programmal készülnek a Tourinform irodák a turizmus világnapjára

Az ország 47 pontján összesen 98 programmal várják a turistákat a turisztikai információs irodák szerdán, a turizmus világnapján – közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az események többsége ingyenes, de előzetes regisztrációt igényelnek, a programok egy része a világnapot követő hétvégéig elérhető lesz. A közlemény szerint bár a szezonális Tourinform irodák a nyár végével már bezártak, a MTÜ felhívására a nyitva tartó 94 Tourinform több mint kétharmada, 61 iroda vesz részt a kezdeményezésben.

Az idei világnapon az érdeklődőket országszerte közel ötven településen összesen majd száz programmal várják, ezek többsége vezetett gyalogos városnézés és természetjáró túra.

A Balaton várát, Szigligetet új fénytörésben, holdfénytúrán mutatják majd be az érdeklődőknek. Balatonfüredre és Szentendrére a reformkort, illetve a millennium korát megidéző kosztümös sétán lehet rácsodálkozni. Székesfehérvár a belvárosi udvarainak rejtett titkait tárja fel, Gyula a négy elem köré szervezett városi sétára, Szarvas pedig ingyenes kisbuszos városnézésre invitál – írták. Tokaj és Kisköre aktív programokat, hajós és kerékpáros vezetett túrákat is kínál.

A tájékoztatás szerint emellett számos izgalmas, kreatív élményt kínáló felfedezőjátékkal is találkozhatnak az érdeklődők. Kaposvár várostörténeti kvízzel, Tata borkóstolós naplemente túrával csábít, Zalaegerszeg többek között kulturtúrával, Siófok pedig városmegismerő kódfejtő sétával készül, Nyíregyháza pedig városnéző élménytúrával.

Sok helyen edukációs programokat is tartanak. A tapolcai Tourinform a helyi turizmus szakos középiskolások számára tart bemutató órát választott szakmájukról, Kiskörén nyolcadikosok vehetnek részt a vízlépcső és a hallépcső vezetett túráján. A gyulai Tourinform pedig a település szállásadói számára tart városnézést szolgáltatói szemmel, hogy a későbbiekben élményszerűbben ajánlhassák vendégeiknek a fürdőváros érdekességeit.

A közleményben idézték Molnár Anitát, az MTÜ tourinform koordinációjának vezetőjét, aki elmondta: “A turizmusban dolgozók fontos küldetése, hogy kifejezzék Magyarország és azon belül a térség iránt érzett szeretetüket is, amelyre a turizmus világnapjára időzített tematikus programok kiválóan alkalmasak. A világnap pedig remek apropója annak, hogy a települések mélyebb megismerésére, turisztikai kincseinek felfedezésére ösztönözzék a turistákat, sőt akár a helybelieket is. A kezdeményezés mindemellett jó alkalom arra is, hogy a helyi szolgáltatók is megélhessék, hogy büszkék településükre, mindezzel megerősítve városuk turizmusbarát arculatát”. (MTI)

Forrás