Erős szezon után óriási ünnepi akciók a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél

Erős szezon után óriási ünnepi akciók a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt.-nél

Számos programmal, attrakcióval készül Budapest 150. évfordulójára a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt., amelynek létesítményei a nyári hónapokban több, mint 1,2 millió vendéget fogadtak.

„Boldog születésnapot, Budapest! Hazánk nemzeti kincse a termálvíz, Budapest maga fürdőfőváros gyakorlatilag egyedülálló módon a világon. Társaságunk születésnapi ajándékkal köszönti a budapestieket az évforduló napján: november 17-én mindössze 150 forintért lehet fürdőzni. A jubileum megünneplésére szóló lehetőség társaságunk összes fürdőjét érinti Pesttől Budán át Óbudáig. Ez kilenc helyszínt jelent: Csillaghegy, Dandár, Gellért, Lukács, Palatinus, Paskál, Pesterzsébet, Rudas és Széchenyi fürdők.” – írta közleményében a cég.

A belépők 2023. november 4-től vehetők meg csak online módon. Az ÉnBudapestem applikációval rendelkezők november 3-án elővásárlási lehetőséget kapnak a jegyvásárlásra. A fürdőkbe november 17-én az online megváltott jegyekkel lehet belépni, a jegyek kizárólag aznap, azaz Budapest születésnapján érvényesek. A fürdők aznap egységes nyitvatartással működnek: a délelőtti fürdőbelépők 7.00 – 12.00 óra, a délutáni fürdőbelépők 14.00-19.00 óra közötti időszakra vehetők igénybe. 12.00 és 14.00 óra között a fürdők a takarítás és a medencék tisztítása idejére szünetet tartanak. A születésnapon a bérletek és a Zsigmondy Klubkártya nem használhatók.

Erős szezont zárt a fürdőcég: a nyár három hónapját tekintve fürdőik és strandjaik vendégforgalma több, mint 1,2 millió fő volt, ez nagyságrendileg megegyezik a 2022. évi látogatószámmal. A június-augusztus hónapok bevétele az idén meghaladta a 6,6 milliárd forintot, ez 125 %-os növekedés 2022. év azonos időszakához viszonyítva.

Forrás