TOP 12 lett a TOP 10 étteremből
Kevesebb Észak-Európa, kevesebb technológia, több magyar identitás – ez volt a legfontosabb üzenete a tegnapi Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó gálának.
Idén a három Michelin-csillagos olaszországi, bergamói Da Vittorio étterem tulajdonosa és egyben séfje, Enrico Cerea által vezetett séfek vállalkoztak arra, hogy független tesztelőként végigkóstolják az arra érdemes magyar éttermeket. Tapasztalatait összegezve, Fausto Arrighivel, a Michelin volt olaszországi igazgatójával együtt a fenti jó tanácsot adták a jövő – és persze kimondva, kimondatlanul a ma – magyar séfgenerációjának.
Tapasztalataik szerint ugyanis a csúcsot célzó magyar éttermek a kelleténél többet foglalkoznak a nyugati – elsősorban Skandináv –, minták másolásával, és a legújabb technológiákkal elővarázsolható megoldásokkal, miközben az igazi érték a magyar konyha tradíciója, a magyar alapanyagok kiválósága kevés helyen kerül központi szerepbe.
Mindez már csak azért is fontos szerintük, mert a magyar konyha most ért el oda, hogy a nemzetközi gasztronómiai élet vibrálásába bekerülve, komolyabb tekintélyt vívjon ki magának. Ennél kevésbé volt örömteli hallani, hogy a 2004-ben alapított, a magyar gasztronómia egyik legjelentősebb díjaként jegyzett Dining Guide szakemberei idén először a cukrászdákat is tesztelték – bár ne tették volna, mondták magukban néhányan –, és mint mondták őket is meglepte a cukrászdákban tapasztalt meglepően alacsony, a világtrendekhez távolról sem igazodó színvonal. A rossz szájízhez ráadásul az is hozzájárult, hogy még a hagyományos magyar desszertek esetében sem láttak túl sok pozitívumot.
Az egy éven át tartó kóstolás sorozaton Enrico Cerea mellett a korábbi Dining Guide tesztelésekben is résztvevő Nicola Portinari a kétcsillagos La Peca séfje (a fotón balra) és a Dining Guide tanácsadója, a Michelin Guide-nál 36 évet eltöltő Fausto Arrighi (a fotón jobbra) vett részt. A zsűri értékítélete szerint idén nem 10, hanem 12 étterem került be a Top 10-be, mondván két olyan éttermet is a legjobbak közé sorolnak, amelyek megfelelnek az értékítéletüknek, de nem tekinthetők a klasszikus értelemben vett csúcsétteremnek. Így került a TOP 12-be Széll Tamás és Szulló Szabina új étterme, a hold utcai Stand25 Bisztró, illetve a Garai Ádám és Ádám Csaba nevéhez kötődő Olimpia.
A Dining Guide legjobb vidéki éttermei
- Anyukám mondta (Encs)
- Kistücsök (Balatonszemes)
- Platán (Tata)
- Sauska48 (Villány)
- Sparhelt (Balatonfüred)
- Tiszavirág (Szeged)
- Villa Medici Mild (Veszprém)
- Macok (Eger)
- Pajta (Őriszentpéter)
- Viator (Pannonhalma)
A Dinig Guide legjobb tíz cukrászdája (ABC sorrendben)
- Mihályi Patisserie – Vác
- Auguszt Cukrászda (Fény utca) – Budapest
- Bergmann Cukrászda – Balatonfüred
- Desszert.Neked – Budapest
- Desszertem – Miskolc
- Dolcissima – Budapest
- Gerbeaud – Budapest
- Harrer Csokoládéműhely és Cukrászda – Sopron
- Solier – Gödöllő
- Százéves Cukrászda – Gyula
Külön díjak
- Nespresso – Az Év Cukrászdája Díj: Mihályi Patisserie
- Gyulai Pálinka – Az Év Street Food Díj: Pizza, Kávé, Világbéke
- Zwack Izabella Borkereskedés – Az Év Borlapja Díj: Borkonyha
- Hennessy – Az Év Ifjú Séftehetsége Díj: Kovács Péter, séf – Tama
- Neff – Év Innovatív Konyhája Díj: Innio – Tóth Szilárd és Sajben Csaba séfpáros
- Unicum Riserva – Az Év Legígéretesebb Konyhája Díj: Fáma – Huszár Krisztián séf
- San Pellegrino – Az Év Séfje Díj: Barna Ádám, séf – St. Andrea Borbár
- Friedrich Wilhelm Raiffeisen – Dining Guide Életmű Díj: Rosenstein Tibor
The post TOP 12 lett a TOP 10 étteremből appeared first on Az Utazó Magazin.