Traffipaxok már a Google térképén is

Traffipaxok már a Google térképén is

Negyven országban, köztük Magyarországon is elindította a Google Maps azt a szolgáltatását, amelyben előre telepített és mobil traffipaxokat valamit a megengedett sebességet jelzi a sofőrök számára – írta az Index. A portál szerint a Google ugyanazokat a hivatalos és a felhasználók által beküldött adatokat használja majd, mint a Waze, ami szintén a cég tulajdonában van. A szolgáltatás az Android és az iOS felhasználók számára is elérhető lesz, azonban egyelőre csak az Android felhasználók jelenthetnek be új mobil vagy előre telepített traffipaxokat….

Tovább Tovább

Erős Pünkösd, 32 százalékkal nő a magyar szálláshelyek forgalma

Erős Pünkösd, 32 százalékkal nő a magyar szálláshelyek forgalma

A pünkösdi hosszú hétvége a negyedik extra üdülési lehetőség az évben. A Szallas.hu foglalási adatai alapján 32 százalékkal nő a forgalom a tavalyi év pünkösdi időszakához képest, a legtöbben Gyula, Siófok és Eger szálláshelyeit választották. A portál közleménye szerint az átlagos foglalási érték 46 ezer forint ezen a hosszú hétvégén. SZÉP-kártyás fizetést a vendégek 14 százaléka jelölt meg előzetesen, esetükben a foglalás átlagértéke jóval magasabb, 86 ezer forint. Az adatbázis alapján a SZÉP-kártyások jellemzően hosszabb kikapcsolódást választanak – mondta Keresztes…

Tovább Tovább

Strand-bajok: 40 százalékos visszaesés a májusi esők miatt

Strand-bajok: 40 százalékos visszaesés a májusi esők miatt

Visszaveti a strandok forgalmát az esős májusi időjárás, a fedett medencével is rendelkező fürdőkben ugyanakkor többen fürdőznek – mondta a Magyar Fürdőszövetség elnöke az MTI érdeklődésére. A budapesti történelmi fürdők több vendéget fogadtak, a strandokon viszont csökkent a forgalom a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. közlése szerint. Boros László Attila, a fürdőszövetség elnöke hozzátette: a változékony időjárás az utazási kedvet jelentősen visszaveti. Csak azok indulnak el hétvégén kikapcsolódni, akiknek előre lefoglalt szállásuk van, vagy gyógy- és termálfürdőkben gyógykezelésen vesznek részt….

Tovább Tovább

TOP 20 európai úti cél között versenyez Hévíz

TOP 20 európai úti cél között versenyez Hévíz

2009 óta minden évben megméretteti magát Európa 20 legfelkapottabb turistaparadicsoma a “European Best Destination” közönségszavazáson. Most Hévíz is versenybe száll a “European Best Destination 2020” díj elnyeréséért. A fürdőváros szerint már a versenybe való beválasztás is megtiszteltetés, mivel Hévíz olyan riválisokkal kerülhet egy szintre a megmérettetésben, mint: Róma Amszterdam Nagyszeben Athén Colmar Milánó London Tbiliszi Prága Bécs Valencia Párizs Kotor Lugano Faial Fiume Cascais Brüsszel Krakkó. 2019-ben Budapest nyerte el a “European Best Destination” díjat, így Hévíz indításával lehetősége van…

Tovább Tovább

Döbbenetes megoldással erősítené vadászturizmusát Zimbabwe

Döbbenetes megoldással erősítené vadászturizmusát Zimbabwe

Engedélyezi a nyíllal és íjjal történő bivalyvadászatot Zimbabwe – idézte az AFP francia hírügynökség hírét a 444. A cikk szerint a természetvédelmi parkok és vadon élő állatok felügyeletét ellátó zimbabwei hatóság azt közölte, hogy az intézkedés célja az ország “termékkínálatának” szélesítése, amivel több “embert csalogatnának Zimbabwéba”. A bevételeket környezetvédelmi célokra fordítanák – tették hozzá. Forrás

Jön a nyár, felpörög az utasbiztosítások piaca

Jön a nyár, felpörög az utasbiztosítások piaca

Az utasbiztosítások több mint 40 százalékát a három nyári hónapban kötik meg az ügyfelek, a tavaly közvetített utasbiztosításoknál a megjelölt utazási célok közül a leggyakoribb – 38 százalék – a városlátogatás volt – közölte a Netrisk.hu. biztosítáásközvetítő az MTI-vel. A tengerparti nyaralások a szerződések 25 százalékát, míg a síelések 12 százalékát adták. A célpontok háromnegyedét hat ország adta tavaly, a legtöbben, a kiutazók 30 százaléka Ausztriába tartott, Horvátországba a turisták 24 százaléka ment kikapcsolódni,  Görögországba 7 százaléka, majd Anglia, Franciaország és…

Tovább Tovább

Aggasztó hírek az oroszországi repülésbiztonságról

Aggasztó hírek az oroszországi repülésbiztonságról

Nem felel meg a nemzetközi szabványoknak a 2008 óta nem frissült orosz repülésbiztonsági állami program – jelentette ki Jurij Csajka orosz főügyész az orosz parlament alsóházában. Csajka nehezményezte, hogy a főügyészi hivatal sürgetése ellenére sem történik semmi az ügyben, sőt nincs olyan hivatalnok sem az államapparátusban, aki felelős lenne a program végrehajtásáért. Mint mondta, a közlekedési minisztérium nem dolgozta ki a légi járművek, a gyártók és a személyzet képesítésének tanúsítására vonatkozó jogi szabályozást, nem rögzítette a repülőgépek karbantartására és szavatosságára,…

Tovább Tovább

Megszűnik a Red Bull Air Race, Zamárdiban lesz az utolsó előtti verseny

Megszűnik a Red Bull Air Race, Zamárdiban lesz az utolsó előtti verseny

Az idei lesz a Red Bull Air Race gyorsasági műrepülő világbajnokság utolsó szezonja, július közepén Zamárdiban rendezik a sorozat történetének utolsó előtti versenyét. A Red Bull szerdán honlapján jelentette be, hogy jövőre nem folytatja a műrepülős vb-t, melynek a 2003-as megalapítása óta több mint 90 versenye volt. “Ezek az események a világ legkivételesebb pilótáinak adtak lehetőséget arra, hogy alacsony repülési magasságban, nagy tempóban bemutatott extrém manőverekkel mérjék össze tudásukat” – írta közleményében a Red Bull. A sorozat megszüntetését az osztrák…

Tovább Tovább

Ezer Amszterdam-Rio járatnyi károsanyagtól menti meg a Földet a KLM

Ezer Amszterdam-Rio járatnyi károsanyagtól menti meg a Földet a KLM

Fenntartható repülőgép-üzemanyagot előállító gyárat épít Hollandiában a KLM légitársaság a SkyNRG olajipari vállalattal közösen. A holland királyi légitársaság közleménye szerint a Delfzijlben épülő és 2022-től üzemelő gyárban évente 100 ezer tonna fenntartható üzemanyag és 15 ezer tonna LPG készül majd hulladékból és fáradt olajból. Ezen üzemanyagok felhasználásával a repülésipar 270 ezer tonnával kevesebb szén-dioxidot juttat majd a légkörbe évente. A légitársaság a megállapodás szerint évente 75 ezer tonna üzemanyagot vásárol majd a SkyNRG üzemétől, így évi 200 ezer tonnával csökkentheti…

Tovább Tovább

Jön az autós kirándulások szezonja, mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Jön az autós kirándulások szezonja, mutatjuk, mire érdemes figyelni!

Ahogy érkeznek a meleg hétvégék, úgy kelnek útra családok ezrei. Épp ezért a tavaszi-nyári utazós szezon kezdetén nem árt felkészíteni az autót. Még egy fiatal autó esetében is javasolt ellátogatni egy szervizbe, hogy átnézzék a kocsit. A futómű és fékrendszer, a folyadékok, a lámpák, ablaktörlők ellenőrzése a biztonságunk miatt fontos. A klímaberendezés átnézése a kényelmünk miatt lehet kifizetődő: jobb, ha most derül fény a hibára, s nem egy kánikulai napon az M7-es autópálya dugójában állva. A felkészítés fontos része, hogy…

Tovább Tovább