Nyáron már nyithat is a nyíregyházi állati hotel
Már a nyáron, július elején fogadhatja első vendégeit a több mint 1,6 milliárd forintból épülő Pangea Ökocentrum és Szálloda a Nyíregyházi Állatparkban. A hotel egyik különlegessége, hogy “állati” szobákat is kialakítanak.
Egyre több részletre derül fény a Nyíregyházi Állatparkban gőzerővel épített a Pangea Ökocentrumról és Szállodáról. A napokban tartott bejáráson például az hangzott el: a konferencia- és oktatóközpontot is magában foglaló 2600 négyzetméteres létesítményben harmincnyolc, állatokról “megmintázott” szállodai szobát alakítanak ki. Gajdos László, az állatpark igazgatója így beszélt erről:
„Szeretnénk egy ökológiai, ősi hangulatú, Föld körüli utazásra meginvitálni az itt megszálló vendégeket. A hotel minden szobáját más-más állatról nevezik majd el és a névhez alkalmazkodik majd a helyiség berendezése, kialakítása is. A hallban pedig egy különleges életfát állítanak ki; a hatalmas szobor bemutatja a térség egykor élt és még ma is élő élővilágát, így körülbelül négyszáz állat lesz látható a négy égtáj felé betájolt faszobron.”
A nyolcvan embert befogadó szállodában oktatóközpontot alakítanak ki tantermekkel és rekreációs termekkel, valamint száz férőhelyes konferenciateremet építenek. Gajdos László megjegyezte, Európában jelenleg nincs ehhez hasonló állatkerti szálloda, a tervek szerint a júniusra elkészülő szálláshelyre remélhetőleg már idén nyáron is sokan lesznek kíváncsiak.
Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere a távirati iroda tudósítása szerint a bejáráson elmondta, hogy a szálloda a jelenleg is működő Hotel Dzsungel állatkerti szálláshelyet váltja ki, amely évente mintegy háromezer gyerek és felnőtt számára biztosít valamilyen állatkerti oktatást vagy tábort. A Pangeát száz százalékban hazai forrásból, a Modern városok program segítségével, a magyar költségvetés finanszírozásával építik – hangsúlyozta a városvezető.
A Pangea Ökocentrum és Szálloda része a Nyíregyházi Állatpark fejlesztését célzó, csaknem hétmilliárd forint összértékű programnak. Ennek keretében megújul például a világ legritkább és legveszélyeztetettebb állatfajának, a hópárducnak a kifutója, bővítik a fókamedencét, idén húsvétra pedig elkészül a sóstógyógyfürdői látványosság új látogatóközpontja. Emellett előkészítés alatt van a csaknem 4 milliárd forint értékű, a jégkorszak világát bemutató interaktív látványosság és tervezik az India-ház építését is; mindkét beruházás 2019-ben készülhet el.
The post Nyáron már nyithat is a nyíregyházi állati hotel appeared first on Az Utazó Magazin.